MegosztásJózsef Attila: Altató
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
Dunna alatt alszik a rét-
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja a fejét,
alszik a bogár, a darázs,
vele alszik a zümmögés-
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
-s míg szendereg a robogás-
álmában csönget egy picit-
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább-
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a labda, meg a síp,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik-
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed-
aludj el szépen, kis Balázs.
Tűzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka.-
Aludj el szépen, kis Balázs.
lehunyja sok szemét a ház,
Dunna alatt alszik a rét-
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja a fejét,
alszik a bogár, a darázs,
vele alszik a zümmögés-
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
-s míg szendereg a robogás-
álmában csönget egy picit-
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább-
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a labda, meg a síp,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik-
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed-
aludj el szépen, kis Balázs.
Tűzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka.-
Aludj el szépen, kis Balázs.
Gondolatok, +1:
Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szép szerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, mint, hogy ha dolgom volna.
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüreti bálos ördögökön
s bohócos nagy kalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.
Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szép szerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, mint, hogy ha dolgom volna.
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüreti bálos ördögökön
s bohócos nagy kalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.
