MegosztásAmíg élek először a szülőd leszek, másodszor pedig a barátod...
Az én ígéretem a gyermekemnek:
Ígérem, hogy sokat nevetünk együtt, de szemem rajtad tartom, előadást tartok neked, az őrületbe kergetlek a sok szabállyal, néha úgy érzed én vagyok a te ősellenséged, mert meggátollak a terveid végrehajtásában és olyanokban akarok segíteni, amihez neked semmi kedved.
Csak akkor értesz majd meg, ha te is szülővé válsz. Addig biztos a fejemhez vágod, hogy “utállak” és az ajtót is rám vágod.
De tudnod kell, hogy nálam jobban senki sem szeret, senki sem aggódik jobban érted és nem fog többet törődni veled senki a világon.
Nekem te vagy a jövőm, a családunk az életem.
Ígérem, hogy sokat nevetünk együtt, de szemem rajtad tartom, előadást tartok neked, az őrületbe kergetlek a sok szabállyal, néha úgy érzed én vagyok a te ősellenséged, mert meggátollak a terveid végrehajtásában és olyanokban akarok segíteni, amihez neked semmi kedved.
Csak akkor értesz majd meg, ha te is szülővé válsz. Addig biztos a fejemhez vágod, hogy “utállak” és az ajtót is rám vágod.
De tudnod kell, hogy nálam jobban senki sem szeret, senki sem aggódik jobban érted és nem fog többet törődni veled senki a világon.
Nekem te vagy a jövőm, a családunk az életem.
Gondolatok, +1:
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
