MegosztásKicsiny falum
Kicsiny falum ott születtem én,
Nincs ott gyertya, nincs ott lámpafény,
Házunk előtt vén eperfa áll,
Engem anyám mindig haza vár...
Megírom majd jó anyám neked,
Ne várj haza, többé nem megyek,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,
minden éjjel zülleni megyek,
Várnak rám a züllött cimborák,
A festett nők, a pezsgős vacsorák!
Hogy mi lesz a vége nem tudom,
Meghalok egy züllött hajnalon,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Kicsiny falum ott születtem én,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Nincs ott gyertya, nincs ott lámpafény,
Házunk előtt vén eperfa áll,
Engem anyám mindig haza vár...
Megírom majd jó anyám neked,
Ne várj haza, többé nem megyek,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,
minden éjjel zülleni megyek,
Várnak rám a züllött cimborák,
A festett nők, a pezsgős vacsorák!
Hogy mi lesz a vége nem tudom,
Meghalok egy züllött hajnalon,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Kicsiny falum ott születtem én,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Gondolatok, +1:
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
