MegosztásKicsiny falum
Kicsiny falum ott születtem én,
Nincs ott gyertya, nincs ott lámpafény,
Házunk előtt vén eperfa áll,
Engem anyám mindig haza vár...
Megírom majd jó anyám neked,
Ne várj haza, többé nem megyek,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,
minden éjjel zülleni megyek,
Várnak rám a züllött cimborák,
A festett nők, a pezsgős vacsorák!
Hogy mi lesz a vége nem tudom,
Meghalok egy züllött hajnalon,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Kicsiny falum ott születtem én,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Nincs ott gyertya, nincs ott lámpafény,
Házunk előtt vén eperfa áll,
Engem anyám mindig haza vár...
Megírom majd jó anyám neked,
Ne várj haza, többé nem megyek,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,
minden éjjel zülleni megyek,
Várnak rám a züllött cimborák,
A festett nők, a pezsgős vacsorák!
Hogy mi lesz a vége nem tudom,
Meghalok egy züllött hajnalon,
Amikor a kis falumban nyugovóra térnek,
Anyám, mondj el értem egy imát!
Kicsiny falum ott születtem én,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Rendes ember én már nem leszek,...
...Anyám, mondj el értem egy imát!
Gondolatok, +1:
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk.
Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.
Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk.
Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.
Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.
