MegosztásRadnóti Miklós :Nem tudhatom...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Gondolatok, +1:
Nagyanyámmal ültünk a verandán ketten
az életéről beszélt , és én hallgattam csendben .
Olyan jó volt látni szeme csillogását
minden benne rejlett bánat , és boldogság .
Két kis ráncos kezét az ölébe fektette
bizony az élet őt , soha nem kímélte .
Annak ellenére a sorsot nem okolta a
Jó Isten a gondját mindig megoldotta .
Amikor a munka őt kifárasztotta , még
akkor is, megbékélt lélekkel gondolt a holnapra .
- Kislányom mondta , soha nem felejtem , a
szavai most is itt csengnek fülemben .
A jóság , és szeretet munkálkodjék benned
még ha néha bizony komisz is az élet .
Haragot ne táplálj senkivel sem szemben
ha kővel megdobnak , dobj vissza kenyérrel .
Drága kicsi lelkét visszasírom sokszor
törékeny kis testét megölelném százszor .
Az a sok - sok kérdés , ami itt maradt még
bennem , választ kérnék tőle , s megnyugodna lelkem .
Magamra maradtam , egy üres székkel a verandán
minden szép elmúlik , az élet gyorsan elszáll .
Tűnődöm magamban miközben a kósza felhőket nézem
drága jó nagyanyám , örökké míg élek szívemben élsz nékem.
Nagyanyámmal ültünk a verandán ketten
az életéről beszélt , és én hallgattam csendben .
Olyan jó volt látni szeme csillogását
minden benne rejlett bánat , és boldogság .
Két kis ráncos kezét az ölébe fektette
bizony az élet őt , soha nem kímélte .
Annak ellenére a sorsot nem okolta a
Jó Isten a gondját mindig megoldotta .
Amikor a munka őt kifárasztotta , még
akkor is, megbékélt lélekkel gondolt a holnapra .
- Kislányom mondta , soha nem felejtem , a
szavai most is itt csengnek fülemben .
A jóság , és szeretet munkálkodjék benned
még ha néha bizony komisz is az élet .
Haragot ne táplálj senkivel sem szemben
ha kővel megdobnak , dobj vissza kenyérrel .
Drága kicsi lelkét visszasírom sokszor
törékeny kis testét megölelném százszor .
Az a sok - sok kérdés , ami itt maradt még
bennem , választ kérnék tőle , s megnyugodna lelkem .
Magamra maradtam , egy üres székkel a verandán
minden szép elmúlik , az élet gyorsan elszáll .
Tűnődöm magamban miközben a kósza felhőket nézem
drága jó nagyanyám , örökké míg élek szívemben élsz nékem.
