MegosztásRadnóti Miklós :Nem tudhatom...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Gondolatok, +1:
Egy szokványos, hétköznap este a férj és feleség a tévé előtt ült. Megszólalt a nő: „Fáradt vagyok és késő is van. Azt hiszem megyek és lefekszem.”
Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.
Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott
A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.
„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.
„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.
Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.
Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!
Egy szokványos, hétköznap este a férj és feleség a tévé előtt ült. Megszólalt a nő: „Fáradt vagyok és késő is van. Azt hiszem megyek és lefekszem.”
Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.
Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott
A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.
„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.
„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.
Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.
Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!
