MegosztásKun Magdolna: Fáradt sóhaj
Uram,
súlyos keresztem, már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
S úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem.
Mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni.
De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.
Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.
súlyos keresztem, már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
S úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem.
Mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni.
De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.
Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.
Gondolatok, +1:
Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!
Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!
