Kun Magdolna: Fáradt sóhaj

Uram,
súlyos keresztem, már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
S úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam
De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem.
Mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni.

De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.

Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.
Kun Magdolna
Gondolatok, +1:
A testvérem vagy, életem egyik legszebb ajándéka.

Lehet, hogy nem tudok veled mindennap találkozni, és a kezedet sem tudom mindig fogni.
De a gondolataimból és a szívemből, soha nem foglak elengedni.
Szeretni foglak örökké, és szívemben mindig lesz helyed.

Ha te mégis megbántasz engem, akkor megharagszom rád, de az nem tarthat örökké.

Miért nem?

Nagyon egyszerű, mert a testvérem vagy. Vér a véremből.
Lehet, hogy én foglak megbántani. De kérlek te is bocsáss meg nekem.
Ne haragudj rám, bármit is vétettem ellened. Gondolj arra, hogy a testvéred vagyok.
És valójában nem akarhattam neked rosszat. Hiszen tudod, vér vagy a véremből...

Lehet, hogy nem mondtam még ki neked soha, de szeretlek....