Mama (Árvai Attila)

Öreg mama, drága kincsem
Mosolygok, ha szemed nézem
Látom benne bús bánatod
Látom régi boldogságod…

Annyi sok év eltelt már
Felneveltél, dolgoztál
Hosszú utad bejártad
Még sem fáradt a lábad

Öreg mama pillants reám!
Megnézlek, hogy tanulhassak
Csodáljalak, szeresselek
A csönd rejtekén meglássalak…

Megláthassam jó szíved
Meghallhassam sóhajod
Elmúlassam bánatod…
Megterítsem asztalod…

Megérzem, mi szíved titka
Forró elmúlt szerelmek
Mindeniket szemed rejti
Régi színes emlékek…

Drága mamám, rád gondolok
Szíved tele jósággal
Mindig mikor magam vagyok
Te vigasztalsz csókoddal…

Édes mamám, mi lesz vélem
Ha Te egyszer nem leszel?
Kihez szólok az estéken
Ha majd senki nem felel?…

Úgy hiányzol Jó nagymamám
Soha el nem feledlek
Megcsókolom ráncos kezed
Oly annyira szeretlek!…

…Sírnál állok szürke estén
A nagymamám sírjánál…
Hajtom fejem, még könnyezek
S megpihenek fájánál…

Öreg mama nem feledlek
Soha míg csak létezek…!
Az én szívemben örökké élsz!
…Míg csak egyet lélegzek…
Árvai Attila
Gondolatok, +1:
Az igazi női szépség, valahonnan a lélek legmélyéről fakad. Onnan mélyről sugárzik, és soha meg nem szűnik sugározni. Amíg a nő a szívére hallgat, addig szép marad nyolcvan évesen is. Húsz évesen még bármelyik nő lehet szép, de sokszor ebben a korban meglátszik már, hogy ki az aki belülről szép, és ki az aki csak a felszínen. Harminc évesen már egyre inkább meglátszik az arcvonásokon a belső szépség, az érzelmi intelligencia. A szív rajzolja a ráncokat az arcra. Negyven éves korra már a vak is megláthatja azt, ha egy ilyen különleges nővel áll szemben. Ekkora már nagy különbség tud kialakulni az érzelmileg telített, lelke mélyén is szép nő és az üres között. A kívül-belül szép nő negyven éves korára a legszebb. Igazi különleges szépség, kifinomult érzékekkel, sok megélt, megértett tapasztalattal. Ötvenévesen sem múlik szépsége és hatvan évesen kitűnik a tömegből, hetven évesen sincs mit megbánnia, nem vele volt kegyes az élet, ő volt kegyes az élethez.