Mama (Árvai Attila)

Öreg mama, drága kincsem
Mosolygok, ha szemed nézem
Látom benne bús bánatod
Látom régi boldogságod…

Annyi sok év eltelt már
Felneveltél, dolgoztál
Hosszú utad bejártad
Még sem fáradt a lábad

Öreg mama pillants reám!
Megnézlek, hogy tanulhassak
Csodáljalak, szeresselek
A csönd rejtekén meglássalak…

Megláthassam jó szíved
Meghallhassam sóhajod
Elmúlassam bánatod…
Megterítsem asztalod…

Megérzem, mi szíved titka
Forró elmúlt szerelmek
Mindeniket szemed rejti
Régi színes emlékek…

Drága mamám, rád gondolok
Szíved tele jósággal
Mindig mikor magam vagyok
Te vigasztalsz csókoddal…

Édes mamám, mi lesz vélem
Ha Te egyszer nem leszel?
Kihez szólok az estéken
Ha majd senki nem felel?…

Úgy hiányzol Jó nagymamám
Soha el nem feledlek
Megcsókolom ráncos kezed
Oly annyira szeretlek!…

…Sírnál állok szürke estén
A nagymamám sírjánál…
Hajtom fejem, még könnyezek
S megpihenek fájánál…

Öreg mama nem feledlek
Soha míg csak létezek…!
Az én szívemben örökké élsz!
…Míg csak egyet lélegzek…
Árvai Attila
Gondolatok, +1:
Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.
Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok – de nem igaziak.

Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám… de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább.

Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.
Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár.