MegosztásEgyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült.
Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült.
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
- Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre, de hogy fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged, vigyázni fog rád.
- De – mondta a gyermek- itt a Mennyországban nem csinálok mást csak énekelek és mosolygok.
Isten így szólt:
- Az angyalod minden nap énekelni fog neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
- És –mondta a gyermek- hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?
- Az könnyű lesz. Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb, legédesebb szavakat amiket valaha is hallani fogsz. Az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni.
A gyermek felnézett az Úrra és így szólt:
- Mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?
Isten rámosolygott a gyermekre és így szólt:
- Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.
A gyermek erre azt mondta:
- Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Úr megölelte a gyermeket:
- Az angyalod óvni fog téged, akkor is ha ez élete kockáztatásával jár.
A gyermek szomorúan nézett:
- De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged.
- Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek!
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
- Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
Az Úr erre így válaszolt:
- Az angyalod neve nem fontos… Egyszerűen csak így fogod hívni: ANYA!...
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
- Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre, de hogy fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged, vigyázni fog rád.
- De – mondta a gyermek- itt a Mennyországban nem csinálok mást csak énekelek és mosolygok.
Isten így szólt:
- Az angyalod minden nap énekelni fog neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
- És –mondta a gyermek- hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?
- Az könnyű lesz. Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb, legédesebb szavakat amiket valaha is hallani fogsz. Az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni.
A gyermek felnézett az Úrra és így szólt:
- Mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?
Isten rámosolygott a gyermekre és így szólt:
- Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.
A gyermek erre azt mondta:
- Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Úr megölelte a gyermeket:
- Az angyalod óvni fog téged, akkor is ha ez élete kockáztatásával jár.
A gyermek szomorúan nézett:
- De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged.
- Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek!
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
- Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
Az Úr erre így válaszolt:
- Az angyalod neve nem fontos… Egyszerűen csak így fogod hívni: ANYA!...
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
