MegosztásHihetetlen, hogy mit képes alkotni ez a férfi egyetlen farönkből – VIDEÓ
Hihetetlen, hogy mire képes egy férfi egy akkora rönk segítségével, melyet első látásra lehetetlennek tűnik felemelni. A videót megnézve bárki könnyedén végig tudná csinálni, csak egy kis fantázia és néhány szerszám szükséges hozzá.Így készíthetünk könnyedén légies és dekoratív lámpaburát rendhagyó módon egy elsőre csak tüzelésre alkalmas farönkből. Soren Berger csodálatos szobrokat és alkotásokat, használati tárgyakat készít nagyobb fadarabokból.
Egy esztergát, egy vésőt és egy fűrészt használ ahhoz, hogy egyedi alkotásait létrehozza. Először eltávolítja a fa kérgét, meghámozza, majd a precíz belső munkálatok következnek.
A lámpaernyőt annyira vékonyra csiszolja, hogy már-már papírvékony, majd vékony erezetet vés bele, így sokkal szűrtebben és hangulatosabban árad át rajta a fény. Nézzük végig, hogyan lesz a rönkből csodaszép alkotás, hiszen az elkészítés folyamata és a végeredmény önmagáért beszél.
A megmaradt fa darabokat, forgácsot is újrahasznosítja, hiszen kiváló tüzelőanyag lesz belőle.
Gondolatok, +1:
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
