MegosztásPizzát adtak egy hajléktalannak, majd visszakérték tőle. Ami ezután történt, mindenkit ledöbbentett – VIDEÓ
Szinte bármikor eljöhet az a nap, mikor már annyi pénzünk sem lesz, hogy egy kis élelmet vásároljunk magunknak és az sem lesz, akit felhívjunk, hogy segítsen rajtunk. Ebben a kisfilmben két fiatal srácot látunk, akik New York egyik utcáján, egy pizzázó előtt udvariasan arra kérik a falatozókat, hogy adnának-e nekik egy szeletet, mivel nagyon éhesek. Meglepetésükre azonban minden próbálkozásuk kudarcba fullad, hiszen senki sem hajlandó osztozni velük. Váratlanul azonban éppen onnan jön a segítség, ahonnan a legkevésbé számítottak rá.A két fiatal egy hajléktalant örvendeztet meg egy pár megmaradt pizza szelettel. Húsz perc múlva pedig egy másik fiatal, hajléktalannak álcázva magát bepróbálkozik, és nagy meglepetésére a tengődő férfi gondolkodás nélkül megosztja embertársával az ételét.
Ezután egy igencsak megható rész következik, ugyanis a beépített fiú pénzt ad a napi falatját is megosztani képes szegény embernek, ezzel köszönve meg jószívűségét. A férfi nem is tudja mire vélni a dolgot, egyszerűen elsírja magát. Mindannyian tanulhatnánk ettől az embertől, hiszen soha sem tudhatjuk, hogy ki lesz az, aki legközelebb a kezét nyújtja felénk.
Viccek, +1:
Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stresszmentesen fel tudok készülni majd az eseményre.
Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába stb. 8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellöl, és jól lemostam magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal felé fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok... A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
- Húha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint ment, főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése. Estefelé a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?
- Kidobtam, vegyél elő másikat! - mondtam neki. Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!"
Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stresszmentesen fel tudok készülni majd az eseményre.
Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába stb. 8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellöl, és jól lemostam magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal felé fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok... A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
- Húha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint ment, főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése. Estefelé a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?
- Kidobtam, vegyél elő másikat! - mondtam neki. Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!"
