MegosztásÜvegkalitkába zárták a résztvevőket, amikor megláttam, hogy mi várt rájuk megfogadtam, ilyen élmény nekem is kell – VIDEÓ
Íme, nem kell más hozzá, mint egy tucat kismacska. Nincs az az ember, aki ne nyugodna meg, ne mosolyogná el magát, vagy ne gondolná azt, hogy az élet gyönyörű egy halom kismacska láttán.Az alábbi videóban egy csodálatos stresszűző praktika látható, és ráadásul szinte ingyen van. Egy tetőtől-talpig üveg szobába mennek be az emberek, ahol a zöld füvön egy mosoly-sárga párna található. Nem kell más tenniük, mint feltenni a szintén sárga fülhallgatót, és meghallgatni a nyugtató utasításokat.
Átszellemülve, becsukott szemmel ül mindenki, míg egyszercsak a kis rejtett faajtókon egy tucat puha szőrgomolya érkezik. Ettől a legfeszültebb idegek is kisimulnak, mindenki önfeledten játszik, simogat, bújik és mosolyog. Bárcsak cicákból állna a világ.
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
