Elsírtam magam, amikor elkezdett énekelni… és ha belegondolsz, hogy senki nem hitt benne!

A fiatal férfi annyira izgul a hatalmas közönség előtt, hogy még a zsűri is bátorításba fog, hogy Christopherünk el merje énekelni a kiválasztott dalt. Arra azonban senki sem számított, hogy a hangja a mennyekig eljusson.
A kulisszák mögül nagymamája izgult érte, akinek egyébként a dalt is ajánlotta. Kettejük között nagyon szoros kapcsolat van, a videó végén mindkettejük szeme könnybe lábad a boldogságtól.
Mindenképpen nézzétek meg a videót és ha tetszett osszátok meg másokkal is!
Gondolatok, +1:
Felnőtt lettem, Tőled távol, messze a szülői háztól, de minden kincset, mit Tőled kaptam, itt őrzöm örökké magamban. Édesanya simogass meg! Legyek újra megint gyermek. Ölelj át ha felkereslek, érezd, hogy most is szeretlek.
"Mikor legelső csókot reám leheltél,
Anyám, Te Édes, mondd,
már akkor is, miért szerettél?
Kis béka-testem, akkor még nedves; véresen.
Üvöltve sírtam, s Hozzád tapadtam éhesen.
Még fájt a Világ,
zörej hasított, szúrt a Fény,
de karjaidban a biztos, tejszagú Remény.
Az első arc, első hang, az első Lélek.
Átöleltél, Te voltál nekem az Élet!
Emlékszel?
Először Néked mosolyogtam.
Mennyire örültél minden mosolyomnak!
Táplálékom édes kútja, botló lépteimnek útja,
első szavam volt a neved,
álom- manóm, az éneked.
Ha lázban égtem, beteg voltam,
szemed fényétől gyógyultam,
s hangod nyugodt tengerében,
együtt úsztunk a mesékben.
Ha rosszalkodtam, nagy bajomban,
védekezőn Hozzád bújtam,
s nagy bánatom, könnyes szemem,
ott pihent meg az öledben.
Tanítottál, úgy neveltél,
a helyes mederbe tereltél.
Mikor lázadtak a kamasz vágyak,
türelemmel mind kivártad.
Felnőtt lettem, Tőled távol,
messze a szülői háztól,
de minden kincset, mit Tőled kaptam,
itt őrzöm örökké magamban.
Édesanya simogass meg!
Legyek újra megint gyermek.
Ölelj át ha felkereslek,
érezd, hogy most is szeretlek!"
Felnőtt lettem, Tőled távol, messze a szülői háztól, de minden kincset, mit Tőled kaptam, itt őrzöm örökké magamban. Édesanya simogass meg! Legyek újra megint gyermek. Ölelj át ha felkereslek, érezd, hogy most is szeretlek.
"Mikor legelső csókot reám leheltél,
Anyám, Te Édes, mondd,
már akkor is, miért szerettél?
Kis béka-testem, akkor még nedves; véresen.
Üvöltve sírtam, s Hozzád tapadtam éhesen.
Még fájt a Világ,
zörej hasított, szúrt a Fény,
de karjaidban a biztos, tejszagú Remény.
Az első arc, első hang, az első Lélek.
Átöleltél, Te voltál nekem az Élet!
Emlékszel?
Először Néked mosolyogtam.
Mennyire örültél minden mosolyomnak!
Táplálékom édes kútja, botló lépteimnek útja,
első szavam volt a neved,
álom- manóm, az éneked.
Ha lázban égtem, beteg voltam,
szemed fényétől gyógyultam,
s hangod nyugodt tengerében,
együtt úsztunk a mesékben.
Ha rosszalkodtam, nagy bajomban,
védekezőn Hozzád bújtam,
s nagy bánatom, könnyes szemem,
ott pihent meg az öledben.
Tanítottál, úgy neveltél,
a helyes mederbe tereltél.
Mikor lázadtak a kamasz vágyak,
türelemmel mind kivártad.
Felnőtt lettem, Tőled távol,
messze a szülői háztól,
de minden kincset, mit Tőled kaptam,
itt őrzöm örökké magamban.
Édesanya simogass meg!
Legyek újra megint gyermek.
Ölelj át ha felkereslek,
érezd, hogy most is szeretlek!"