MegosztásNagymamám
Nagymamám nevelt fel. Ő vigyázott rám,
mikor az első pipacs kinyílt a mezők pázsitján.
S mikor madárhang töltötte be a végtelen teret,
jelezvén, hogy újra tavasz közeleg.
Nagymamám volt ki vigyázta a létem,
mikor dermedt télbe szaladt csetlő-botló léptem,
s mikor nyár érlelte aranyszínre a búzaszemeket,
melyeket körbe-körbeöleltek az őszi levelek.
Nagymamám volt nékem az álmok otthona,
nappalaim jó tündére, az éjek vándora.
Minden-minden ő volt, mely megtanított arra,
hogy nagy a szeretet Isteni hatalma.
Mert az én nagymamám mindig azt vallotta,
ki szerény és szelíd annak boldog minden napja,
mert az igaz boldogságot csak az ismeri meg,
kit szeretnek és tisztelnek a többi emberek.
mikor az első pipacs kinyílt a mezők pázsitján.
S mikor madárhang töltötte be a végtelen teret,
jelezvén, hogy újra tavasz közeleg.
Nagymamám volt ki vigyázta a létem,
mikor dermedt télbe szaladt csetlő-botló léptem,
s mikor nyár érlelte aranyszínre a búzaszemeket,
melyeket körbe-körbeöleltek az őszi levelek.
Nagymamám volt nékem az álmok otthona,
nappalaim jó tündére, az éjek vándora.
Minden-minden ő volt, mely megtanított arra,
hogy nagy a szeretet Isteni hatalma.
Mert az én nagymamám mindig azt vallotta,
ki szerény és szelíd annak boldog minden napja,
mert az igaz boldogságot csak az ismeri meg,
kit szeretnek és tisztelnek a többi emberek.
Gondolatok, +1:
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.
Kedvesem, te ülj le mellém,
Űlj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.
Kedvesem, te ülj le mellém,
Űlj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
