Nagymamám

Nagymamám nevelt fel. Ő vigyázott rám,
mikor az első pipacs kinyílt a mezők pázsitján.
S mikor madárhang töltötte be a végtelen teret,
jelezvén, hogy újra tavasz közeleg.
Nagymamám volt ki vigyázta a létem,
mikor dermedt télbe szaladt csetlő-botló léptem,
s mikor nyár érlelte aranyszínre a búzaszemeket,
melyeket körbe-körbeöleltek az őszi levelek.

Nagymamám volt nékem az álmok otthona,
nappalaim jó tündére, az éjek vándora.
Minden-minden ő volt, mely megtanított arra,
hogy nagy a szeretet Isteni hatalma.

Mert az én nagymamám mindig azt vallotta,
ki szerény és szelíd annak boldog minden napja,
mert az igaz boldogságot csak az ismeri meg,
kit szeretnek és tisztelnek a többi emberek.
Kun Magdolna
Gondolatok, +1:
Megtanultam, hogy ne bízzak az emberekben; megtanultam, hogy ne higgyem el, amit mondanak, hanem arra figyeljek, amit tesznek; megtanultam, hogy bárki és mindenki képes megjátszani magát. Megtanultam, hogy az emberek, még azok is, akikről azt hiszed, nagyon jól ismered őket, kiismerhetetlenek.