MegosztásFalus Lajos: Nekem már nincs anyám
Nekem már nincs anyám, ki simogasson,
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,
Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.
Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...
Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet...
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,
Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.
Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...
Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet...
Gondolatok, +1:
Vigyázd édesanyád, addig, amíg lehet,
mert eljön az a nap, mikor már nem teheted meg.
hisz az anyák sem birtokolják azt az örök életet,
amely nem róna szívükre halálbélyeget.
Tudod, az édesanyák csak néha könnyeznek,
mert elfojtják fájdalmukat, mibe belevéreznek,
elfojtják mindazért, hogy gyermekeiknek
sosem okozzanak gyászos-perceket.
Az édesanyák mind-mind ilyen áldott emberek,
akik keservet és könnyet mélyre temetnek,
csak azért mert jól tudják, hogy eljön az a nap,
mikor vesztett hősként ők is porba hullanak.
S akkor gyermekeik kezét nem lesz, aki fogja,
mert mind ki jegyet váltott az égi csillagsorba,
már csak fentről nézheti, mint roggyan meg az,
akit árvult árvasága nyugton sosem hagy.
Vigyázd édesanyád, addig, amíg lehet,
mert eljön az a nap, mikor már nem teheted meg.
hisz az anyák sem birtokolják azt az örök életet,
amely nem róna szívükre halálbélyeget.
Tudod, az édesanyák csak néha könnyeznek,
mert elfojtják fájdalmukat, mibe belevéreznek,
elfojtják mindazért, hogy gyermekeiknek
sosem okozzanak gyászos-perceket.
Az édesanyák mind-mind ilyen áldott emberek,
akik keservet és könnyet mélyre temetnek,
csak azért mert jól tudják, hogy eljön az a nap,
mikor vesztett hősként ők is porba hullanak.
S akkor gyermekeik kezét nem lesz, aki fogja,
mert mind ki jegyet váltott az égi csillagsorba,
már csak fentről nézheti, mint roggyan meg az,
akit árvult árvasága nyugton sosem hagy.
