MegosztásFalus Lajos: Nekem már nincs anyám
Nekem már nincs anyám, ki simogasson,
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,
Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.
Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...
Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet...
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,
Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.
Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...
Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet...
Gondolatok, +1:
Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el…
egymás szemébe nem nézünk soha,
futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.
Nincsenek már azok a régi ünnepek,
mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
s áldott némasággal várták az éjszakát,
szenthittel hitték Betlehem csillagát,
és imádkoztak, együtt, szeretetben,
Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nincs már az a régi boldog áhítat,
mit a karácsony nyugalma átitat…
csak futunk, csak futunk,
s az életünk utol mégsem érjük,
futva, rohanva el sosem érjük…
mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen.
Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el…
egymás szemébe nem nézünk soha,
futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.
Nincsenek már azok a régi ünnepek,
mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
s áldott némasággal várták az éjszakát,
szenthittel hitték Betlehem csillagát,
és imádkoztak, együtt, szeretetben,
Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nincs már az a régi boldog áhítat,
mit a karácsony nyugalma átitat…
csak futunk, csak futunk,
s az életünk utol mégsem érjük,
futva, rohanva el sosem érjük…
mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen.
