MegosztásVan, hogy eljön az a pillanat, amikor már nem érdekel, hogy ki mit csinál vagy ki mit mond. Amikor már nem foglalkozol másokkal és nem érdekelnek mások, mert rájössz, hogy csak egy dolog fontos az életedben: az, hogy boldog lehess.
És ahhoz sokszor inkább nem kellenek mások..... Lesznek, akik úgy bántanak meg, hogy fogalmuk sem lesz róla. Lesznek, akiket barátnak hittél, de saját maguk előtt is elbuknak. Lesznek akik ellenségnek látszanak, s ők állnak melléd a bajban... Lesznek útonállók, bliccelők, átutazók... lesznek akiket nevetve, s akiket sírva hagysz ott egy-egy állomáson. Mindig, mindennek célja van... fáradalmas, izgalmas utazás az élet. S ha találsz egy útitársat, aki végigkísér rajta, elértél mindent, amiről mások csak álmodoznak..." Aki menni akar, engedjük el. Aki nem tudja mit akar, küldjük el. Aki a kezét nyújtja, fogadjuk el. Aki képes szavakkal is ölelni, pedig nem tudja biztosan kap-e valaha viszonzást, mégis önzetlenül képes adni, annak tényleg hatalmas a szíve. Aki nem akar szeretni, az gyáva. Aki meri vállalni a bukást, az bátor. És aki tud néha sírni, az mer szeretni is.
Gondolatok, +1:
Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
