MegosztásKatona Bálint: Maradék idő
Szeretni még egyszer,
halálosan , aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek ,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….
halálosan , aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek ,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….
Gondolatok, +1:
Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
