Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te ülj le mellém,
Űlj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
Petőfi Sándor
Gondolatok, +1:
Ne panaszkodj a gyermekedre! Sose!
Hisz áldásként jött ő az életedre, s bármilyen is, nem vágyik másra, csak szeretetre.
Az életét nem ő kérte, te voltál az, aki mindent megtettél érte.
Azért, hogy leszülethessen hozzád a földre.
Hát itt van. Leszületett. Megérkezett. Veled van.

A dolgod csak annyi, hogy vele légy a mindennapjaiban. Mert rád van szüksége és a támogatásodra. Arra, hogy szeresd és fogadd el őt olyannak amilyen. Hisz szeretni jött téged, érted van itt, miattad érkezett, hogy ő általa és vele még jobban megszerethesd az életet.