MegosztásAranyosi Ervin: Halottaknak napján
Aranyosi Ervin: Halottaknak napján
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Gondolatok, +1:
Nagymamám nevelt fel. Ő vigyázott rám,
mikor az első pipacs kinyílt a mezők pázsitján.
S mikor madárhang töltötte be a végtelen teret,
jelezvén, hogy újra tavasz közeleg.
Nagymamám volt ki vigyázta a létem,
mikor dermedt télbe szaladt csetlő-botló léptem,
s mikor nyár érlelte aranyszínre a búzaszemeket,
melyeket körbe-körbeöleltek az őszi levelek.
Nagymamám volt nékem az álmok otthona,
nappalaim jó tündére, az éjek vándora.
Minden-minden ő volt, mely megtanított arra,
hogy nagy a szeretet Isteni hatalma.
Mert az én nagymamám mindig azt vallotta,
ki szerény és szelíd annak boldog minden napja,
mert az igaz boldogságot csak az ismeri meg,
kit szeretnek és tisztelnek a többi emberek.
Nagymamám nevelt fel. Ő vigyázott rám,
mikor az első pipacs kinyílt a mezők pázsitján.
S mikor madárhang töltötte be a végtelen teret,
jelezvén, hogy újra tavasz közeleg.
Nagymamám volt ki vigyázta a létem,
mikor dermedt télbe szaladt csetlő-botló léptem,
s mikor nyár érlelte aranyszínre a búzaszemeket,
melyeket körbe-körbeöleltek az őszi levelek.
Nagymamám volt nékem az álmok otthona,
nappalaim jó tündére, az éjek vándora.
Minden-minden ő volt, mely megtanított arra,
hogy nagy a szeretet Isteni hatalma.
Mert az én nagymamám mindig azt vallotta,
ki szerény és szelíd annak boldog minden napja,
mert az igaz boldogságot csak az ismeri meg,
kit szeretnek és tisztelnek a többi emberek.
