József Attila: Majd megöregszel és bánni fogod, hogy bántasz

József Attila: Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”

“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!
József Attila
Gondolatok, +1:
Nagyanyámmal ültünk a verandán ketten
az életéről beszélt , és én hallgattam csendben .
Olyan jó volt látni szeme csillogását
minden benne rejlett bánat , és boldogság .
Két kis ráncos kezét az ölébe fektette
bizony az élet őt , soha nem kímélte .
Annak ellenére a sorsot nem okolta a
Jó Isten a gondját mindig megoldotta .
Amikor a munka őt kifárasztotta , még
akkor is, megbékélt lélekkel gondolt a holnapra .
- Kislányom mondta , soha nem felejtem , a
szavai most is itt csengnek fülemben .
A jóság , és szeretet munkálkodjék benned
még ha néha bizony komisz is az élet .
Haragot ne táplálj senkivel sem szemben
ha kővel megdobnak , dobj vissza kenyérrel .
Drága kicsi lelkét visszasírom sokszor
törékeny kis testét megölelném százszor .
Az a sok - sok kérdés , ami itt maradt még
bennem , választ kérnék tőle , s megnyugodna lelkem .
Magamra maradtam , egy üres székkel a verandán
minden szép elmúlik , az élet gyorsan elszáll .
Tűnődöm magamban miközben a kósza felhőket nézem
drága jó nagyanyám , örökké míg élek szívemben élsz nékem.