Veled megöregedni

Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.

Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.

Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten két keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.

Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön–külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.
Kun Magdolna
Gondolatok, +1:
Vigyázd édesanyád, addig, amíg lehet,
mert eljön az a nap, mikor már nem teheted meg.
hisz az anyák sem birtokolják azt az örök életet,
amely nem róna szívükre halálbélyeget.

Tudod, az édesanyák csak néha könnyeznek,
mert elfojtják fájdalmukat, mibe belevéreznek,
elfojtják mindazért, hogy gyermekeiknek
sosem okozzanak gyászos-perceket.


Az édesanyák mind-mind ilyen áldott emberek,
akik keservet és könnyet mélyre temetnek,
csak azért mert jól tudják, hogy eljön az a nap,
mikor vesztett hősként ők is porba hullanak.

S akkor gyermekeik kezét nem lesz, aki fogja,
mert mind ki jegyet váltott az égi csillagsorba,
már csak fentről nézheti, mint roggyan meg az,
akit árvult árvasága nyugton sosem hagy.