A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar...

Az a férfi, aki csak úgy képes elfogadni Téged, hogy az önbizalma, férfiassága védelmében szüntelen maga mögé vagy maga alá rendel, az sosem lesz képes igazi szeretetre. Örök vágyakozó marad, aki azonnal továbblép, miután kielégült. Hosszútávon semmilyen, mély érzelmi kötődésre nem képes. Aki kioktat, mint egy gyereket, megaláz, mint egy védtelen állatot az alkalmatlan és méltatlan arra, hogy meglássa a nőt, aki valójában vagy. A benned lakozó Istennőt pedig észre sem veszi. Így te sem leszel képes arra, hogy Szíved Királyaként tekints rá. Az a nő, aki felébredt és magára talált, többé már nem tud ilyen kapcsolatban élni. Mert sem arra nincs szüksége, hogy a párja egyben az apja is legyen, sem pedig arra, hogy idomított háziállatként éljen a társa mellett. A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar és azt is hogyan. Nem türelmetlen. A várakozást pedig az élet kalandjának tekinti.

/ Montorffy Letti/
Gondolatok, +1:
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.