A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar...
Az a férfi, aki csak úgy képes elfogadni Téged, hogy az önbizalma, férfiassága védelmében szüntelen maga mögé vagy maga alá rendel, az sosem lesz képes igazi szeretetre. Örök vágyakozó marad, aki azonnal továbblép, miután kielégült. Hosszútávon semmilyen, mély érzelmi kötődésre nem képes. Aki kioktat, mint egy gyereket, megaláz, mint egy védtelen állatot az alkalmatlan és méltatlan arra, hogy meglássa a nőt, aki valójában vagy. A benned lakozó Istennőt pedig észre sem veszi. Így te sem leszel képes arra, hogy Szíved Királyaként tekints rá. Az a nő, aki felébredt és magára talált, többé már nem tud ilyen kapcsolatban élni. Mert sem arra nincs szüksége, hogy a párja egyben az apja is legyen, sem pedig arra, hogy idomított háziállatként éljen a társa mellett. A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar és azt is hogyan. Nem türelmetlen. A várakozást pedig az élet kalandjának tekinti.
/ Montorffy Letti/
/ Montorffy Letti/
Gondolatok, +1:
Ha nem látod már kis lábnyomait eső után az aszfalton... ha nem lesz a sarokban a kedvenc takarója... ha nem lesz az edénykéje a megszokott helyen... ha nem látod a csillogó vízcseppeket mindenhol, amikor ivott... ha nem lóg a póráz az előszobában... ha nem hallod kis mancsai kopogását... ha nem kapja fel a fejét legkisebb mozdulatodra... ha felriadsz éjjel, mert hiányzik valami, aminek a léte idáig benne volt mindenben...
...akkor előveheted a kopott nyakörvet, az elnyűtt játékot, a megrágott távirányítót, az összenyálazott könyvet, a képeket. Akkor végig tudod nyugodtan gondolni, mi volt, amíg hozzád tartozott. Hogy miért nem adtál neki, mikor türelmesen ült melletted és várt egy kicsi, nagyon kicsi falatot. Hogy miért nem mentél vele rögtön, amikor láttad, hogy mennie kell. Hogy mért kiabáltál vele a szétrágott papucs miatt, pedig ő egész nap rád várt. Mert az egész életét azzal töltötte, hogy rád várt. Mert dolgoztál, tanultál, moziba, strandra mentél. És ő várt. Nem haragudott, nem hibáztatott, nem panaszkodott. Öröm volt neki az is, ha várhatott rád. Nem értette, miért nem mehet veled mindenhová, hiszen neki az volt az álma: mindenhol veled, mindig. De az ő életét a tiéd határozta meg, az ő vágyait a tieid irányították. Az ő álmait te álmodtad meg helyette.
Vedd elő a képeit. Mindet tedd félre, csak kettőt hagyj elől... Egy olyat, amire ha ránézel, elmosolyodsz.. És egy olyat, amitől elsírod magad. Ha jól választottál, csak egy kép lesz előtted.
Ha nem látod már kis lábnyomait eső után az aszfalton... ha nem lesz a sarokban a kedvenc takarója... ha nem lesz az edénykéje a megszokott helyen... ha nem látod a csillogó vízcseppeket mindenhol, amikor ivott... ha nem lóg a póráz az előszobában... ha nem hallod kis mancsai kopogását... ha nem kapja fel a fejét legkisebb mozdulatodra... ha felriadsz éjjel, mert hiányzik valami, aminek a léte idáig benne volt mindenben...
...akkor előveheted a kopott nyakörvet, az elnyűtt játékot, a megrágott távirányítót, az összenyálazott könyvet, a képeket. Akkor végig tudod nyugodtan gondolni, mi volt, amíg hozzád tartozott. Hogy miért nem adtál neki, mikor türelmesen ült melletted és várt egy kicsi, nagyon kicsi falatot. Hogy miért nem mentél vele rögtön, amikor láttad, hogy mennie kell. Hogy mért kiabáltál vele a szétrágott papucs miatt, pedig ő egész nap rád várt. Mert az egész életét azzal töltötte, hogy rád várt. Mert dolgoztál, tanultál, moziba, strandra mentél. És ő várt. Nem haragudott, nem hibáztatott, nem panaszkodott. Öröm volt neki az is, ha várhatott rád. Nem értette, miért nem mehet veled mindenhová, hiszen neki az volt az álma: mindenhol veled, mindig. De az ő életét a tiéd határozta meg, az ő vágyait a tieid irányították. Az ő álmait te álmodtad meg helyette.
Vedd elő a képeit. Mindet tedd félre, csak kettőt hagyj elől... Egy olyat, amire ha ránézel, elmosolyodsz.. És egy olyat, amitől elsírod magad. Ha jól választottál, csak egy kép lesz előtted.