Nadányi Zoltán - Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

Anyu, anyu! Anyu! -
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.
Nadányi Zoltán
Gondolatok, +1:
Az igazi női szépség, valahonnan a lélek legmélyéről fakad. Onnan mélyről sugárzik, és soha meg nem szűnik sugározni. Amíg a nő a szívére hallgat, addig szép marad nyolcvan évesen is. Húsz évesen még bármelyik nő lehet szép, de sokszor ebben a korban meglátszik már, hogy ki az aki belülről szép, és ki az aki csak a felszínen. Harminc évesen már egyre inkább meglátszik az arcvonásokon a belső szépség, az érzelmi intelligencia. A szív rajzolja a ráncokat az arcra. Negyven éves korra már a vak is megláthatja azt, ha egy ilyen különleges nővel áll szemben. Ekkora már nagy különbség tud kialakulni az érzelmileg telített, lelke mélyén is szép nő és az üres között. A kívül-belül szép nő negyven éves korára a legszebb. Igazi különleges szépség, kifinomult érzékekkel, sok megélt, megértett tapasztalattal. Ötvenévesen sem múlik szépsége és hatvan évesen kitűnik a tömegből, hetven évesen sincs mit megbánnia, nem vele volt kegyes az élet, ő volt kegyes az élethez.