MegosztásCsak szelíden gyermekem
Ha majd úgy érzed,
hogy teher leszek édes gyermekem
bánj velem szelíden, ne ellenségesen.
Lelkem nézd, lelkem lásd,
mert az ugyanaz marad, ki akkor voltam neked,
mikor hold-szőtte kiságyadon
fogtam kis kezed,
és dúdoltam-dúdoltam esti altatód,
miközben arcocskádra leheltem
az éj-útravalót.
Tudod az idő, engem sem kímél,
roncsolja fáradt, megtört szívemet,
melynek dobbanása egyre nehezebb,
ahogy cipelem-cipelem
az élet-terheket…
De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik,
amin sorsom keze vércsíkot hagyott,
azt lásd, ami akkor voltam neked,
mikor csillagokká csókoltam gyermek-mosolyod.
hogy teher leszek édes gyermekem
bánj velem szelíden, ne ellenségesen.
Lelkem nézd, lelkem lásd,
mert az ugyanaz marad, ki akkor voltam neked,
mikor hold-szőtte kiságyadon
fogtam kis kezed,
és dúdoltam-dúdoltam esti altatód,
miközben arcocskádra leheltem
az éj-útravalót.
Tudod az idő, engem sem kímél,
roncsolja fáradt, megtört szívemet,
melynek dobbanása egyre nehezebb,
ahogy cipelem-cipelem
az élet-terheket…
De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik,
amin sorsom keze vércsíkot hagyott,
azt lásd, ami akkor voltam neked,
mikor csillagokká csókoltam gyermek-mosolyod.
Gondolatok, +1:
Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el…
egymás szemébe nem nézünk soha,
futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.
Nincsenek már azok a régi ünnepek,
mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
s áldott némasággal várták az éjszakát,
szenthittel hitték Betlehem csillagát,
és imádkoztak, együtt, szeretetben,
Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nincs már az a régi boldog áhítat,
mit a karácsony nyugalma átitat…
csak futunk, csak futunk,
s az életünk utol mégsem érjük,
futva, rohanva el sosem érjük…
mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen.
Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el…
egymás szemébe nem nézünk soha,
futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.
Nincsenek már azok a régi ünnepek,
mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
s áldott némasággal várták az éjszakát,
szenthittel hitték Betlehem csillagát,
és imádkoztak, együtt, szeretetben,
Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nincs már az a régi boldog áhítat,
mit a karácsony nyugalma átitat…
csak futunk, csak futunk,
s az életünk utol mégsem érjük,
futva, rohanva el sosem érjük…
mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen.
