Megosztás8 év kapcsolat után arra várt a lány, hogy megkérjék a kezét. Azonban egészen váratlan dolog történt!
Egy fiatal párról szól a következő történet, valamint arról, hogy nem szabad az érzéseinkkel ellentétesen cselekedni, mert egy életre megbánhatjuk a döntésünket.
A fiú és a lány nagyszerűen érezték magukat egymás társaságában, boldogak voltak, soha nem veszekedtek, nyolc éve alkottak egy párt. A lány összes barátnője már férjénél volt, és mindeddig nem is foglalkoztatta a házasság, de ahogy teltek az évek, és az édesanyjai is folyamatosan nyaggatta, hogy mikor kötik be a fejét, kezdett megváltozni a véleménye. Már ő is férjhez akart menni! Ezt közölte is párjával, a tökéletes esküvő részleteit is megosztotta vele, de a fiú azt válaszolta, hogy ő még nem áll készen, még időre van szüksége, szeretne szerezni egy jobban fizető állást, hogy majd biztosíthassa családja számára a tisztes megélhetést. Végül hosszas beszélgetés után sem jutottak dűlőre, így mindketten úgy döntöttek, jobb, ha külön utakon folytatják. Ezután a fiú összetört szívvel elhagyta szülővárosát.
Öt év múlva viszont visszatért, és eldöntötte, hogy új életet kezd. Megismerkedett egy csodás lánnyal, akit nagyon szeretett, és boldog is volt vele. Három év múlva elvette feleségül. A lagzi után összefutott az első szerelmével, aki a könnyes szemekkel azt mondta:
„Hogy nősülhettél meg pont az én születésnapomon? Hogy volt képed azokat a virágdíszítéseket használni, amiket én találtam ki? Hogy tudtad az én kedvenc dalomra megtenni az első tánclépést?”
A fiú megfogta a kezét, és magához húzta. Abban a pillanatban egy könnycsepp szaladt le az arcán.
„Mindvégig arra gondoltam, hogy te vagy a menyasszonyom.”
Az életben talán egyszer adódik meg, hogy rátaláljunk az igaz szerelemre, ezért soha ne engedjük elmenni.
A fiú és a lány nagyszerűen érezték magukat egymás társaságában, boldogak voltak, soha nem veszekedtek, nyolc éve alkottak egy párt. A lány összes barátnője már férjénél volt, és mindeddig nem is foglalkoztatta a házasság, de ahogy teltek az évek, és az édesanyjai is folyamatosan nyaggatta, hogy mikor kötik be a fejét, kezdett megváltozni a véleménye. Már ő is férjhez akart menni! Ezt közölte is párjával, a tökéletes esküvő részleteit is megosztotta vele, de a fiú azt válaszolta, hogy ő még nem áll készen, még időre van szüksége, szeretne szerezni egy jobban fizető állást, hogy majd biztosíthassa családja számára a tisztes megélhetést. Végül hosszas beszélgetés után sem jutottak dűlőre, így mindketten úgy döntöttek, jobb, ha külön utakon folytatják. Ezután a fiú összetört szívvel elhagyta szülővárosát.
Öt év múlva viszont visszatért, és eldöntötte, hogy új életet kezd. Megismerkedett egy csodás lánnyal, akit nagyon szeretett, és boldog is volt vele. Három év múlva elvette feleségül. A lagzi után összefutott az első szerelmével, aki a könnyes szemekkel azt mondta:
„Hogy nősülhettél meg pont az én születésnapomon? Hogy volt képed azokat a virágdíszítéseket használni, amiket én találtam ki? Hogy tudtad az én kedvenc dalomra megtenni az első tánclépést?”
A fiú megfogta a kezét, és magához húzta. Abban a pillanatban egy könnycsepp szaladt le az arcán.
„Mindvégig arra gondoltam, hogy te vagy a menyasszonyom.”
Az életben talán egyszer adódik meg, hogy rátaláljunk az igaz szerelemre, ezért soha ne engedjük elmenni.
Gondolatok, +1:
Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.
– Valahogy majd csak elleszek; mondta.
A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.
– Ez a Te házad – mondta. – Ezt én adom ajándékba.Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár… Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egészen másképp dolgozott volna.
Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hidegzuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
Tehát nincs visszaút.
Te is építőmester vagy. Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.
Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: “az élet egy csináld magad vállalkozás”. Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
Építkezz okosan.
Ne feledd:
Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!
Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!
Úgy táncolj, mintha senki sem figyelne!
Oszd meg te is ezt a történetet!
Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.
– Valahogy majd csak elleszek; mondta.
A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.
– Ez a Te házad – mondta. – Ezt én adom ajándékba.Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár… Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egészen másképp dolgozott volna.
Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hidegzuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
Tehát nincs visszaút.
Te is építőmester vagy. Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.
Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: “az élet egy csináld magad vállalkozás”. Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
Építkezz okosan.
Ne feledd:
Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!
Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!
Úgy táncolj, mintha senki sem figyelne!
Oszd meg te is ezt a történetet!
