Kovács Sándor: Útravaló

Mikor ezt olvasod, simogasd gyermeked.
Addig a tiéd ő, amíg ott van veled.
Öleld át kisfiad, mondd azt, hogy szereted,
Addig tedd meg ezt, ameddig teheted.
Ha a kicsi lányod kebledre öleled,
Érezni fogja ő, hogy nagyon szereted.
Ne mondd, hogy nincs időd.
Azt se, hogy fáradt vagy.
Nem jön vissza soha
Egy elmúlt pillanat.
Csengjen a fülében anyja szelíd hangja,
Pajzsként oltalmazza apja erős karja.
És amikor később útjára engeded,
Legyen útravaló a családszeretet.
Az idő múlását te észre sem veszed.
Mint madár fészkéből,
Kirepül gyermeked.
Várja őt az élet, tátong a messzeség,
Megoldandó dolog vár rá éppen elég.
Ha göröngyös útra téved a szekere,
Mindig legyen vele a fészek melege.
Kovács Sándor
Gondolatok, +1:
És ahhoz sokszor inkább nem kellenek mások..... Lesznek, akik úgy bántanak meg, hogy fogalmuk sem lesz róla. Lesznek, akiket barátnak hittél, de saját maguk előtt is elbuknak. Lesznek akik ellenségnek látszanak, s ők állnak melléd a bajban... Lesznek útonállók, bliccelők, átutazók... lesznek akiket nevetve, s akiket sírva hagysz ott egy-egy állomáson. Mindig, mindennek célja van... fáradalmas, izgalmas utazás az élet. S ha találsz egy útitársat, aki végigkísér rajta, elértél mindent, amiről mások csak álmodoznak..." Aki menni akar, engedjük el. Aki nem tudja mit akar, küldjük el. Aki a kezét nyújtja, fogadjuk el. Aki képes szavakkal is ölelni, pedig nem tudja biztosan kap-e valaha viszonzást, mégis önzetlenül képes adni, annak tényleg hatalmas a szíve. Aki nem akar szeretni, az gyáva. Aki meri vállalni a bukást, az bátor. És aki tud néha sírni, az mer szeretni is.