MegosztásNe sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek! Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!
Gondolatok, +1:
Amikor még tudtunk örülni egymásnak, és nem számított kin milyen cipő van, vagy, hogy milyen márkása a biciklije.
Kimentünk az utcára focizni, biciklizni, játszani. Örültünk egymásnak.
Ez volt az igazi gyerekkor, nem pedig az, hogy méreg drága telefonokkal a kezükben ülnek a gyerekek a szobában, és nyomkodják.
Szerencsés az a gyerek, aki még tudja milyen önfeledten játszani a barátaival...
Amikor még tudtunk örülni egymásnak, és nem számított kin milyen cipő van, vagy, hogy milyen márkása a biciklije.
Kimentünk az utcára focizni, biciklizni, játszani. Örültünk egymásnak.
Ez volt az igazi gyerekkor, nem pedig az, hogy méreg drága telefonokkal a kezükben ülnek a gyerekek a szobában, és nyomkodják.
Szerencsés az a gyerek, aki még tudja milyen önfeledten játszani a barátaival...
