MegosztásEgy gyertyával, egy fotóval és egy hajszárítóval valami eszméletlen szépet készít!
1. Vegyünk egy fényképet és egy fa lapot, lehet ez akár egy új vágódeszka is. Tegyük rá a fényképet a fára, rögzítsük egy darab ragasztóval, majd vasaljuk meg a hátát. Jól nyomjuk oda, amikor felvesszük a képet, a lenyomata ott lesz a fán.2. Varázsoljunk régi hatású képet. Kenjünk be egy fa lapot Mattle Gel-el (ez bármilyen barkácsüzletben beszerezhető), és a fotót képpel lefelé fektessük bele. Jól simítsuk rá, majd hagyjuk állni 8 órán keresztül. Ezután emeljük fel a képet, dörzsöljük le a felületéről a rárakódott anyagot, majd kenjük le. Ezután kissé meg kell nedvesíteni a képet, és máris láthatjuk a régies hatást.
3. Romantikus lámpát varázsolhatunk, ha egy egyszerű üveg burára ráragasztjuk a képet, így, amikor felgyújtjuk az égőt, átvilágítja a képet.
4. Vegyünk egy átlátszó üveg mécsestartót, majd egy méretre vágott diafilm darabot a régi emlékek közül. Ragasszuk rá a gyertyatartóra a diát, és gyújtsuk meg a gyertyát.
5. A fenti technikát megcsinálhatjuk egy lámpás alakú gyertyatartóval is. A fényképet vékony fóliára nyomtassuk, és rögzítsük a lámpás mind a négy oldalára.
6. Egy vastagabb fehér gyertyára rögzítsünk egy fényképet, majd borítsuk le azt egy darab sütőpapírral. Fogjuk jó szorosan a sütőpapírt, majd fújjunk rá jó forró levegőt a hajszárítóból. Ezután vegyük le a sütőpapírt, és a fotó teljesen beleolvad a gyertyatestbe.
Gondolatok, +1:
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
