MegosztásRúzsa Magdi - Most Élsz (Máté Péter)
Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,és a tűnő boldogság majd véget ér.
ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
sddig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Múló örömök sivár létünk színpadán,
mikor egy szó hallatán dobban a szív.
sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
túl az álmaink ködén a semmi hív.
de addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Viccek, +1:
Az egyik óvodás csak ült a padon tétlenül, erre odament segíteni az óvónéni. Nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám erre a kis gyerek azt mondja:
- Óvónéni, fordítva van a lábamon!
A nő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a kis gyerek lábára a csizmát.
- Na, most már jó?
- Ez nem az én csizmám.
A nő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját:
- Hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán. Ismét nagy erőlködések közepette ráadta a kisfiú lábára a csizmát.
- Na, ez kész. Hol a sapkád?
Mire a gyerek :
- A csizmámban...
Az egyik óvodás csak ült a padon tétlenül, erre odament segíteni az óvónéni. Nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám erre a kis gyerek azt mondja:
- Óvónéni, fordítva van a lábamon!
A nő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a kis gyerek lábára a csizmát.
- Na, most már jó?
- Ez nem az én csizmám.
A nő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját:
- Hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán. Ismét nagy erőlködések közepette ráadta a kisfiú lábára a csizmát.
- Na, ez kész. Hol a sapkád?
Mire a gyerek :
- A csizmámban...
