Elkezdett énekelni és 2 másodperc után a zsűri olyant tett, ami még a versenyzőt is ledöbbentette! – VIDEÓ
A tehetség és a hangi adottság sokszor már első ránézésre, hallásra érezhető. Elegendő, az is ha valaki éppen csak énekelni kezd, és máris lehet tudni, hogy ezt hátbizsergetően jó.A hollandiai tehetségkutatóban, a Voice-ban a zsűrinek mindössze fél másodperc kellett, hogy kiszúrja a tehetséget. Alig telt el egy perc, és máris az énekes lábai előtt hevertek, vagyis a színpad lépcsőjén ültek a zsűriből hárman, és úgy hallgatták. A 25 éves holland lány levette a lábukról az ítészeket.
Csodálatosan énekelt, profizmusával és látszólagos nyugodtságával mindenkit megnyert. Ettől az előadástól biztosan sokaknak végigfut a hátán a hideg. A zsűri legalábbis így járt, és egy darabig szóhoz sem tudtak jutni, csak mosolyogtak.
Coosje Smid-nek olyan hangi adottságai vannak, hogy kétség kívül a helye a zenei pályán van. Nézd meg a videót és ha tetszett oszd meg barátaiddal!
Gondolatok, +1:
Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.
Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok – de nem igaziak.
Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám… de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább.
Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.
Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár.

Megosztás