Megosztás2 évig várta gazdáját: amikor megjött, örömében elájult a kutyus (+videó)
Noha alig néhány napja töltötték fel az internetre, már milliók látták azt a szívet melengető felvételt, melyen kutya és gazdája újra találkozik két hosszú év után.A gazdi, a pennsylvaniai Rebecca Ehalt éppen ennyi ideje él és dolgozik Szlovéniában, ahova – bár nagyon szerette volna – nem vihette magával kedvencét, a kis schnauzer Caseyt.
A kutyus annyira örült, hogy ennyi év után ismét vele lehet a gazdi, hogy szó szerint pár pillanatra még ki is ütötte magát. A felvétel maga az öröm, mindenki nevet, a gazdi abba sem tudja hagyni. A kutyus pedig remeg a boldogságtól, néhány pillanatra még el is ájul. A család egyébként azt is elárulta, hogy picit azért aggódtak a kis Casey szívéért, nehogy túlizgassa magát, így amint kicsit megnyugodtak a kedélyek, elvitték állatorvoshoz a schnauzert. A doktor mindenkit megnyugtatott: Casey a legnagyobb rendben van.
Érdekesség: 2 év egy felnőtt kistestű kutyus életében nagyjából 12-14 "emberi" évnek felel meg. Vajon hány ember várna ennyi éven át, ilyen rendíthetetlenül, mint ez a kis schnauzer?
Gondolatok, +1:
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
