Máté Péter - Egy darabot a szívemből

Mikor hozzád indulok mindig izgatott vagyok,
Mindig valamit viszek, mindig valamit hiszek,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.
Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok,
Mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.

Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom,
Hiszen visszahív egy régi szerelem.
Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom,
De mondj már valamit, és amit mondasz elhiszem.

Mikor tőled eljövök irigy szomszédok között,
Mindig valamit hozok, mindig valamit lopok,
És mindig letörök egy darabot a szívemből.
Gondolatok, +1:
Coelho szerint nem léteznek győztesek és vesztesek, csak életszakaszok vannak, amelyeken át kell esnünk.

Mikor egy falevél lehull, mert jön a tél, akkor ez azt jelenti, hogy a hideg, fagyos idő győzedelmeskedett felette?

A fa azt mondja a levélnek: “Ez az élet körforgása. Lehet úgy gondolod, hogy ősszel meghalsz, de közben mindvégig bennem élsz. Az életem neked köszönhetem, mert rajtad keresztül tudok lélegezni. Hála neked, az utazó embernek árnyékot tudok biztosítani, hogy legyen ahová behúzódjon a forróság elől.”

Az a férfi, aki képes felmászni a Föld legmagasabb hegyére, hogy úgy érezze, hogy ő van a világ tetején, és meglátja a felhőket maga körül, vesztessé válik, mert még valami nála is magasabban van? Az ember így gondolkodik: “Most nem én vagyok a legmagasabban, de változni fog az idő, mikor semmi sem lesz a felettem.”

Az a fiatal, akivel nemrég szakított a szerelme, le lett győzve? Ez a fiatal mondhatja a következőt: “Egy nap ismét beköszönt az életemben a szerelem, boldogabb, harmonikusabb lesz az életem, mint amilyen a volt párommal lett volna.”

Ősszel a tél kezd erőre kapni, hatalma egyre nő, a hideg ereje egyre fokozódik, de pár hónappal később megadja magát a tavasznak, aki felvirágoztatja a tájat.

A nyár azt szeretné, hogy forró, hosszú nappalai örökké nyaldossák a városokat, a dombokat, az emberek vállait, mert úgy gondolja, hogy a meleg jót tesz mindennek. De a végén el kell fogadni az ősz beköszöntét, aki nyugalmat, pihenést hoz a földre, annak lakóira.

Az élet ciklikus körforgás, nincsenek vesztesek, nincsenek győztesek, csak szakaszok vannak, amelyeken átmegyünk, amelyeket megtapasztalunk. Ha ezt megértjük, szabad emberek leszünk, képesek az elfogadásra. A természet folyamatosan, körkörösen ugyanazt az utat járja be. Tanuljunk Tőle.