Megosztás"Erre ébresztett rá a fiam halála" - John Travolta üzenete
Őszinte és gyönyörű Facebook-bejegyzést tett közzé a 16 éves fiát elvesztő filmcsillag. John Travolta és Kelly Preston fia, Jett, hét évvel ezelőtt, 16 éves korában hunyt el egy ritka autoimmun betegség, a Kawasaki-kór következtében, mely végzetes epilepsziás rohamot okozott nála.
A tragédia után Travolta sokáig nem vállalt semmilyen szerepet, és nyilvános helyeken sem lehetett látni. Rendkívül megviselte fia halála, és azóta is ritkán beszélt róla.
Most, 7 év után megható Facebook bejegyzést tett közzé:
“Azt mondják, hogy a legnehezebb dolog, amikor az ember elveszti a szüleit. De én ezt megcáfolom. A legszörnyűbb az, ha a gyerekedet kell eltemetned. Azt az embert, akit láttál megszületni, fejlődni, megtanítottad járni, beszélni. És szeretted, feltétel nélkül. Ez a világon a legnehezebb dolog, amit ki kell bírni. A fiam egy epilepsziás rohamot követően hunyt el. 16 évig ő jelentett mindent nekem.
Most arra kérek mindenkit, hogy álljunk meg egy pillanatra, és köszönjük meg gyerekeinknek, hogy vannak nekünk, és a gyerekek is köszönjék meg a szüleiknek, hogy léteznek. Az élet ugyanis túl rövid… Töltsünk időt egymással, gyerekek a szüleikkel, szülők a gyerekekkel. Mert az élet kiszámíthatatlan, és bármikor történhet valakivel bármi.
A fiam halála megtanított arra, hogy úgy kell élnem, mintha az az utolsó napom lenne ezen a világon. Mindennap mondjuk el szeretteinknek, hogy mennyire fontosak számunkra. Ennél fontosabb dolog nem létezhet!”
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
A tragédia után Travolta sokáig nem vállalt semmilyen szerepet, és nyilvános helyeken sem lehetett látni. Rendkívül megviselte fia halála, és azóta is ritkán beszélt róla.
Most, 7 év után megható Facebook bejegyzést tett közzé:
“Azt mondják, hogy a legnehezebb dolog, amikor az ember elveszti a szüleit. De én ezt megcáfolom. A legszörnyűbb az, ha a gyerekedet kell eltemetned. Azt az embert, akit láttál megszületni, fejlődni, megtanítottad járni, beszélni. És szeretted, feltétel nélkül. Ez a világon a legnehezebb dolog, amit ki kell bírni. A fiam egy epilepsziás rohamot követően hunyt el. 16 évig ő jelentett mindent nekem.
Most arra kérek mindenkit, hogy álljunk meg egy pillanatra, és köszönjük meg gyerekeinknek, hogy vannak nekünk, és a gyerekek is köszönjék meg a szüleiknek, hogy léteznek. Az élet ugyanis túl rövid… Töltsünk időt egymással, gyerekek a szüleikkel, szülők a gyerekekkel. Mert az élet kiszámíthatatlan, és bármikor történhet valakivel bármi.
A fiam halála megtanított arra, hogy úgy kell élnem, mintha az az utolsó napom lenne ezen a világon. Mindennap mondjuk el szeretteinknek, hogy mennyire fontosak számunkra. Ennél fontosabb dolog nem létezhet!”
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
Gondolatok, +1:
Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon.
"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. (...)
Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. (...)
Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...)
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."
Wass Albert
Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon.
"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. (...)
Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. (...)
Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...)
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."
Wass Albert
