Aminek meg kell történnie, az megtörténik...

Aminek meg kell történnie, az megtörténik...
Akivel találkoznod kell, azzal találkozol...
Akinek észre kell vennie, az észrevesz...
Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed...
Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet...
Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz...
Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve...
Ne aggódj,ha most nem vesz észre, majd újra látod...
A legfontosabb,hogy nyitott legyél...
Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni...
Mindig ott vagy, ahol dolgod van...
És mindig azokkal, akikkel dolgod van...
Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet hogy fájni fog, de ez az életed...
És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled...
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.