MegosztásEz pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell...
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Gondolatok, +1:
Amikor napok múlva is ugyanúgy érzed az illatát, és még mindig visszhangzanak a fejedben a mondatai, vissza tudod idézni, milyen amikor csókol, és hogy milyen jó azt érezni, amikor átölel, és úgy érzed, semmire nincs szükséged rajta kívül.
Emlékszel a mosolyára, és arra, hogy a füledbe súgta halkan, hogy szeret. Amikor minden egyes búcsúzáskor úgy érzed, egy kis rész meghalt belőled, mintha kiszakították volna a szívedből. Amikor nem tudsz várni, hogy újra lásd, amikor pedig újra találkoztok, legszívesebben a nyakába ugranál, esetleg meg is teszed. Amikor egy életre elegendő sem lenne elég belőle, nem tudsz vele betelni, vele kelsz és fekszel, állandóan a fejedben jár... Nos, ez a szerelem
Amikor napok múlva is ugyanúgy érzed az illatát, és még mindig visszhangzanak a fejedben a mondatai, vissza tudod idézni, milyen amikor csókol, és hogy milyen jó azt érezni, amikor átölel, és úgy érzed, semmire nincs szükséged rajta kívül.
Emlékszel a mosolyára, és arra, hogy a füledbe súgta halkan, hogy szeret. Amikor minden egyes búcsúzáskor úgy érzed, egy kis rész meghalt belőled, mintha kiszakították volna a szívedből. Amikor nem tudsz várni, hogy újra lásd, amikor pedig újra találkoztok, legszívesebben a nyakába ugranál, esetleg meg is teszed. Amikor egy életre elegendő sem lenne elég belőle, nem tudsz vele betelni, vele kelsz és fekszel, állandóan a fejedben jár... Nos, ez a szerelem
