MegosztásEz pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell...
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Gondolatok, +1:
Aranyosi Ervin: Az út végén…
Vajon az út végén, mi fog engem várni?
Kérdésre a választ, megfogom találni?
S addig vajon engem majd milyen út vezet?
Félelem-göröngyös, szépen kikövezett?
Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok?
Magányosan megyek, vagy lesznek barátok?
Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek?
Keresem a választ, utamon, míg élek!
Visszanézni nem kell, nem segít a múltam,
ami lényeges volt, talán megtanultam.
Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok,
mert a múlt súlyával csak magamnak ártok.
Csak a mában élek és teszem a dolgom,
amint felmerülnek gondjaim, megoldom.
A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle,
vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle.
És ha majd egy napon az út végéhez érek,
majd angyalok várnak, csupa kedves lélek.
Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem,
csak emberként élnem, s őszintén szeretnem!
Aranyosi Ervin: Az út végén…
Vajon az út végén, mi fog engem várni?
Kérdésre a választ, megfogom találni?
S addig vajon engem majd milyen út vezet?
Félelem-göröngyös, szépen kikövezett?
Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok?
Magányosan megyek, vagy lesznek barátok?
Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek?
Keresem a választ, utamon, míg élek!
Visszanézni nem kell, nem segít a múltam,
ami lényeges volt, talán megtanultam.
Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok,
mert a múlt súlyával csak magamnak ártok.
Csak a mában élek és teszem a dolgom,
amint felmerülnek gondjaim, megoldom.
A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle,
vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle.
És ha majd egy napon az út végéhez érek,
majd angyalok várnak, csupa kedves lélek.
Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem,
csak emberként élnem, s őszintén szeretnem!
