MegosztásA pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja....
A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja.
Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást.
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk. Ne tessék haragudni, önök mióta házasok? - Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el.
Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást.
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk. Ne tessék haragudni, önök mióta házasok? - Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el.
Gondolatok, +1:
Vigyázd édesanyád, addig, amíg lehet,
mert eljön az a nap, mikor már nem teheted meg.
hisz az anyák sem birtokolják azt az örök életet,
amely nem róna szívükre halálbélyeget.
Tudod, az édesanyák csak néha könnyeznek,
mert elfojtják fájdalmukat, mibe belevéreznek,
elfojtják mindazért, hogy gyermekeiknek
sosem okozzanak gyászos-perceket.
Az édesanyák mind-mind ilyen áldott emberek,
akik keservet és könnyet mélyre temetnek,
csak azért mert jól tudják, hogy eljön az a nap,
mikor vesztett hősként ők is porba hullanak.
S akkor gyermekeik kezét nem lesz, aki fogja,
mert mind ki jegyet váltott az égi csillagsorba,
már csak fentről nézheti, mint roggyan meg az,
akit árvult árvasága nyugton sosem hagy.
Vigyázd édesanyád, addig, amíg lehet,
mert eljön az a nap, mikor már nem teheted meg.
hisz az anyák sem birtokolják azt az örök életet,
amely nem róna szívükre halálbélyeget.
Tudod, az édesanyák csak néha könnyeznek,
mert elfojtják fájdalmukat, mibe belevéreznek,
elfojtják mindazért, hogy gyermekeiknek
sosem okozzanak gyászos-perceket.
Az édesanyák mind-mind ilyen áldott emberek,
akik keservet és könnyet mélyre temetnek,
csak azért mert jól tudják, hogy eljön az a nap,
mikor vesztett hősként ők is porba hullanak.
S akkor gyermekeik kezét nem lesz, aki fogja,
mert mind ki jegyet váltott az égi csillagsorba,
már csak fentről nézheti, mint roggyan meg az,
akit árvult árvasága nyugton sosem hagy.
