4 jel, hogy szeretteink üzennek a túlvilágról!
Van úgy, hogy nem tudunk kellőképpen elbúcsúzni szeretteinktől, akik itt hagynak minket. Ilyenkor előfordul, hogy nem csak mi, de ők sem tudnak teljesen elszakadni tőlünk, mert lenne még mit mondaniuk.
1. Megjelennek álmainkban
A „látogatások” leggyakoribb formája, amikor lehunyt szeretteink álmunkban térnek vissza, hogy közöljenek valamit. Az ilyen álmok általában nem olyanok, mint a többi, előfordul, hogy szeretteinket nagy fény övezi és azon túl, hogy elmondják, amit akarnak, afelől is biztosítanak minket, hogy a legjobb helyen vannak.
2. Érezzük a jelenlétüket
A hozzátartozók gyakran számolnak be arról, hogy érzik az elhunyt jelenlétét különböző formában. Sűrűbb a levegő, vagy úgy érzik, van valaki a szobában még rajtuk kívül, amikor fizikailag nincs is ott senki. Ha olyan hozzátartozó hunyt el, akinek életében is hozzászoktunk a jelenlétéhez, halála után is ugyanúgy tudatában leszünk annak, ha velünk van. Egy gyenge, halvány érintés vagy ölelés érzete szintén lehet annak a jele, hogy elhunyt szeretteink kapcsolatot szeretnének teremteni velünk.
3. Érezzük az illatukat
Sokan arról számolnak be, hogy szeretteik halála után cigaretta, szivarfüst, parfüm, virág vagy egy bizonyos étel illatát érzik, pedig nem főznek, nem dohányoznak, és egyedül vannak a lakásban. Ha éppen cigarettafüstöt érzünk, és nincs senki a környezetünkben, aki éppen dohányzik, de a közeli elhunyt hozzátartozónknak szokása volt dohányozni, nem kizárt, hogy ő szeretné tudatni velünk jelenlétét.
4. Jelek, jelképes üzenetek
Míg sokan meg vannak győződve róla, hogy szerettük figyeli őket és még mindig törődik velük, sokszor nehéz valóban megbizonyosodni róla, hogy megérzéseink helyénvalóak. Ilyenkor olyan egyértelmű jeleket kaphatunk a túlvilágról, amelyeket nehéz figyelmen kívül hagyni. Ha időről időre ilyen nyilvánvaló jeleket kapunk, biztosak lehetünk benne, hogy „odaátról” üzennek nekünk.
Ezek a jelek bárhonnan jöhetnek, figyeljünk oda rájuk.
1. Megjelennek álmainkban
A „látogatások” leggyakoribb formája, amikor lehunyt szeretteink álmunkban térnek vissza, hogy közöljenek valamit. Az ilyen álmok általában nem olyanok, mint a többi, előfordul, hogy szeretteinket nagy fény övezi és azon túl, hogy elmondják, amit akarnak, afelől is biztosítanak minket, hogy a legjobb helyen vannak.
2. Érezzük a jelenlétüket
A hozzátartozók gyakran számolnak be arról, hogy érzik az elhunyt jelenlétét különböző formában. Sűrűbb a levegő, vagy úgy érzik, van valaki a szobában még rajtuk kívül, amikor fizikailag nincs is ott senki. Ha olyan hozzátartozó hunyt el, akinek életében is hozzászoktunk a jelenlétéhez, halála után is ugyanúgy tudatában leszünk annak, ha velünk van. Egy gyenge, halvány érintés vagy ölelés érzete szintén lehet annak a jele, hogy elhunyt szeretteink kapcsolatot szeretnének teremteni velünk.
3. Érezzük az illatukat
Sokan arról számolnak be, hogy szeretteik halála után cigaretta, szivarfüst, parfüm, virág vagy egy bizonyos étel illatát érzik, pedig nem főznek, nem dohányoznak, és egyedül vannak a lakásban. Ha éppen cigarettafüstöt érzünk, és nincs senki a környezetünkben, aki éppen dohányzik, de a közeli elhunyt hozzátartozónknak szokása volt dohányozni, nem kizárt, hogy ő szeretné tudatni velünk jelenlétét.
4. Jelek, jelképes üzenetek
Míg sokan meg vannak győződve róla, hogy szerettük figyeli őket és még mindig törődik velük, sokszor nehéz valóban megbizonyosodni róla, hogy megérzéseink helyénvalóak. Ilyenkor olyan egyértelmű jeleket kaphatunk a túlvilágról, amelyeket nehéz figyelmen kívül hagyni. Ha időről időre ilyen nyilvánvaló jeleket kapunk, biztosak lehetünk benne, hogy „odaátról” üzennek nekünk.
Ezek a jelek bárhonnan jöhetnek, figyeljünk oda rájuk.
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Megosztás