Házilag elkészíthető hatékony gyógymód a gerinc-, hát- és lábfájdalmakra

A szélsőséges életmód, vagyis a túl sok ülés vagy állás eredményezheti leginkább a fent említett fájdalmakat. Ha valaki magára ismer, és nem megfelelő az életmódja, rögtön készítse el az alábbi keveréket. Létezik természetes megoldás a problémákra!

A hatást már egy nap után érezni fogjuk. Folyamatos alkalmazás mellett pedig két hónap után teljes gyógyulás következhet be, ígérik a szakemberek. Szerezzük be az alábbi hozzávalókat, és két hónapon keresztül, megszakítás nélkül minden este fogyasszuk. Persze ajánlatos emellett a rendszeres mozgásra is odafigyelni.

Szükségünk lesz

5 aszalt szilvára,
1 szárított fügére,
1 aszalt barackra.
Vágjuk apró darabokra a hozzávalókat, keverjük össze egy kis tálban, majd minden este fogyasszuk el ezt az adagot.

Ezek a gyümölcsök olyan összetevőket tartalmaznak, melyek segítenek közvetlenül a porckorong körüli szövet regenerációjában. A csigolyák visszatérnek a szokásos helyükre, anélkül, hogy bármilyen külső ráhatásra lenne szükségünk.

Nagyon hatékony keverék gerincfájdalomra is, férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlott.
Gondolatok, +1:
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.