MegosztásEgy nő, 30 és 45…
Egy nő, 30 és 45 éves kora között a legalkalmasabb arra, hogy új életet kezdjen. Ekkor a legszebb, ekkor a legfogékonyabb a lelki intuíciókra, ekkor hagyatkozhat leginkább a megérzéseire. Eddigi melléfogásaiból sok mindent megtanulhatott. Igen, eddig nem késő. 30 és 45 év között még mindent megélhet. Sokkal inkább mint huszonévesen. A nagy szerelemet, a nagy szenvedélyeket, a kedvenc filmjeit kedvese karjában, a kedvenc szini előadást párja oldalán. Ebben a korban a nő, igazi ajándék egy férfinek. Ekkor még lefelejtheti a csalódásait, elfelejtheti rossz választásait, és immár érettebb szemmel, fejjel és szívvel választhatja ki azt a személyt, aki mellett immár végleg kiköthet, akitől már nem kell tovább hajóznia, akinél végleg lehorgonyozhat. Akivel megépíthetik az örök hidat a két szív között, ami csak az övék.
Gondolatok, +1:
Ha nem látod már kis lábnyomait eső után az aszfalton... ha nem lesz a sarokban a kedvenc takarója... ha nem lesz az edénykéje a megszokott helyen... ha nem látod a csillogó vízcseppeket mindenhol, amikor ivott... ha nem lóg a póráz az előszobában... ha nem hallod kis mancsai kopogását... ha nem kapja fel a fejét legkisebb mozdulatodra... ha felriadsz éjjel, mert hiányzik valami, aminek a léte idáig benne volt mindenben...
...akkor előveheted a kopott nyakörvet, az elnyűtt játékot, a megrágott távirányítót, az összenyálazott könyvet, a képeket. Akkor végig tudod nyugodtan gondolni, mi volt, amíg hozzád tartozott. Hogy miért nem adtál neki, mikor türelmesen ült melletted és várt egy kicsi, nagyon kicsi falatot. Hogy miért nem mentél vele rögtön, amikor láttad, hogy mennie kell. Hogy mért kiabáltál vele a szétrágott papucs miatt, pedig ő egész nap rád várt. Mert az egész életét azzal töltötte, hogy rád várt. Mert dolgoztál, tanultál, moziba, strandra mentél. És ő várt. Nem haragudott, nem hibáztatott, nem panaszkodott. Öröm volt neki az is, ha várhatott rád. Nem értette, miért nem mehet veled mindenhová, hiszen neki az volt az álma: mindenhol veled, mindig. De az ő életét a tiéd határozta meg, az ő vágyait a tieid irányították. Az ő álmait te álmodtad meg helyette.
Vedd elő a képeit. Mindet tedd félre, csak kettőt hagyj elől... Egy olyat, amire ha ránézel, elmosolyodsz.. És egy olyat, amitől elsírod magad. Ha jól választottál, csak egy kép lesz előtted.
Ha nem látod már kis lábnyomait eső után az aszfalton... ha nem lesz a sarokban a kedvenc takarója... ha nem lesz az edénykéje a megszokott helyen... ha nem látod a csillogó vízcseppeket mindenhol, amikor ivott... ha nem lóg a póráz az előszobában... ha nem hallod kis mancsai kopogását... ha nem kapja fel a fejét legkisebb mozdulatodra... ha felriadsz éjjel, mert hiányzik valami, aminek a léte idáig benne volt mindenben...
...akkor előveheted a kopott nyakörvet, az elnyűtt játékot, a megrágott távirányítót, az összenyálazott könyvet, a képeket. Akkor végig tudod nyugodtan gondolni, mi volt, amíg hozzád tartozott. Hogy miért nem adtál neki, mikor türelmesen ült melletted és várt egy kicsi, nagyon kicsi falatot. Hogy miért nem mentél vele rögtön, amikor láttad, hogy mennie kell. Hogy mért kiabáltál vele a szétrágott papucs miatt, pedig ő egész nap rád várt. Mert az egész életét azzal töltötte, hogy rád várt. Mert dolgoztál, tanultál, moziba, strandra mentél. És ő várt. Nem haragudott, nem hibáztatott, nem panaszkodott. Öröm volt neki az is, ha várhatott rád. Nem értette, miért nem mehet veled mindenhová, hiszen neki az volt az álma: mindenhol veled, mindig. De az ő életét a tiéd határozta meg, az ő vágyait a tieid irányították. Az ő álmait te álmodtad meg helyette.
Vedd elő a képeit. Mindet tedd félre, csak kettőt hagyj elől... Egy olyat, amire ha ránézel, elmosolyodsz.. És egy olyat, amitől elsírod magad. Ha jól választottál, csak egy kép lesz előtted.
