Kányádi Sándor: Tudod...

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek
Kányádi Sándor
Gondolatok, +1:
Igen, megváltoztam...Nem vagyok már olyan kedves, mint voltam, mert nem akarom, hogy kihasználjanak vagy átgyalogoljanak rajtam. Nem bízok meg mindenkiben és nem mindenkinek mondom el a titkaimat,mert a legtöbb az a kamu mosoly ami mögött kétszínű embereket találsz. Megváltoztam,mert rájöttem,hogy az egyetlen ember akire számíthatok az saját magam vagyok...