Amikor még nem volt számítógép, se okos telefon........

Amikor még tudtunk örülni egymásnak, és nem számított kin milyen cipő van, vagy, hogy milyen márkása a biciklije.

Kimentünk az utcára focizni, biciklizni, játszani. Örültünk egymásnak.
Ez volt az igazi gyerekkor, nem pedig az, hogy méreg drága telefonokkal a kezükben ülnek a gyerekek a szobában, és nyomkodják.
Szerencsés az a gyerek, aki még tudja milyen önfeledten játszani a barátaival...
Gondolatok, +1:
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.

Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.

Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.

Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.

Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.

Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.

Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág