MegosztásMiért kellene jobban megbecsülni a nőket? Egy elképesztő történet!
Egy szokványos, hétköznap este a férj és feleség a tévé előtt ült. Megszólalt a nő: „Fáradt vagyok és késő is van. Azt hiszem megyek és lefekszem.”
Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.
Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott
A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.
„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.
„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.
Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.
Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!
Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.
Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott
A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.
„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.
„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.
Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.
Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!
Gondolatok, +1:
József Attila: Majd megöregszel
Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.
Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.
Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.
Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”
“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.
Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.
Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.
Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!
József Attila: Majd megöregszel
Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.
Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.
Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.
Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”
“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.
Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.
Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.
Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!
