MegosztásMiért kellene jobban megbecsülni a nőket? Egy elképesztő történet!
Egy szokványos, hétköznap este a férj és feleség a tévé előtt ült. Megszólalt a nő: „Fáradt vagyok és késő is van. Azt hiszem megyek és lefekszem.”
Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.
Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott
A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.
„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.
„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.
Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.
Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!
Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.
Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott
A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.
„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.
„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.
Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.
Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!
Gondolatok, +1:
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk.
Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.
Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk.
Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.
Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.
