Miért kellene jobban megbecsülni a nőket? Egy elképesztő történet!

Egy szokványos, hétköznap este a férj és feleség a tévé előtt ült. Megszólalt a nő: „Fáradt vagyok és késő is van. Azt hiszem megyek és lefekszem.”

Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.

Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott

A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.

„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.

„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.

Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.

Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!
Gondolatok, +1:
Meg kell tanulni valamit... Elhagyni azt a helyet, ahol számodra már nem nyílik ajtó. Ahol bezárultak a lehetőségek, ahol véget ért valami. Meg kell tanulni elfogadni a szót: vége. Ennyi volt. Ízlelgesd. Tudom, keserű. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Szedd össze magad, és ha megsirattad a tetves múltat, egyenes derékkal menj, és nyisd ki az újabb ajtót. Nem foglak hitegetni. Senki nem fogja a kezed, azon az ajtón egyedül kell belépned. És tudod mit? Nagyon valószínű, hogy az ajtón túl senki sem vár. Nehéz lesz. Nagyon. Egy ideig.