Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Várnai Zseni
Gondolatok, +1:
Egyszer jön valaki, aki miatt minden megváltozik majd. Aki begyógyítja a múlt sebeit, aki felszárítja a könnyeidet, aki megmutatja, milyen is igazán boldognak lenni. És te nem fogsz bírni betelni vele, mert félsz hogy ő is elmegy. De ő maradni fog, és szeretni fog. Olyan dolgokat fog neked adni, amit még senki soha. Ő nem fog megbántani, ő támogatni fog, melletted lesz mindig, és soha nem hagy el más Nő miatt, mert neki te leszel az Egyetlen...