MegosztásVárnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél, mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem, ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél, mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem, ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Gondolatok, +1:
Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el…
egymás szemébe nem nézünk soha,
futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.
Nincsenek már azok a régi ünnepek,
mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
s áldott némasággal várták az éjszakát,
szenthittel hitték Betlehem csillagát,
és imádkoztak, együtt, szeretetben,
Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nincs már az a régi boldog áhítat,
mit a karácsony nyugalma átitat…
csak futunk, csak futunk,
s az életünk utol mégsem érjük,
futva, rohanva el sosem érjük…
mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen.
Rohanunk, mintha életünk késnénk le,
ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el…
egymás szemébe nem nézünk soha,
futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,
már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.
Nincsenek már azok a régi ünnepek,
mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,
s áldott némasággal várták az éjszakát,
szenthittel hitték Betlehem csillagát,
és imádkoztak, együtt, szeretetben,
Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nincs már az a régi boldog áhítat,
mit a karácsony nyugalma átitat…
csak futunk, csak futunk,
s az életünk utol mégsem érjük,
futva, rohanva el sosem érjük…
mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen.
