Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Várnai Zseni
Gondolatok, +1:
Fel akartalak hívni ma, hogy elmondjam, Szeretlek, de a számod már nem működik.
Az operátor azt mondta ezen a néven nincsen szám a telefonkönyvben.
Elmentem a házadhoz, de már nem te laksz ott, a postás sem tud további címet.
Azt hiszem ez azért van , mert a mennyország túl messze van.
Szeretlek, hiányzol. Örökké a szívemben élsz.
A szeretteink elmentek, de feledésbe nem merülnek.
Boldog Karácsonyt mindenkinek odafent!