Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél, mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem, ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél, mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem, ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Gondolatok, +1:
Szép életem volt akkor, amikor még
nagymamám karjaiban érezhettem azt
a határtalanul jóleső ember-melegséget,
amitől a gyermek-lélek szeretetet kap.
Szép életem volt akkor, amikor még
kötényébe rejthettem kihullt könnyeim,
azon könnyeket, melyek kicsordulni vágytak,
hogy ne égessék túlságosan léleksebeim.
Szép élet volt akkor, mikor dérezüstös haján
kezem puha lágysága szálat simított,
mert érintésem nyomán úgy ragyogott szeme,
mint a legeslegtündöklőbb égi csillagok.
Szép volt biz, nagyon szép, minden pillanat,
ami róla szólt, s emlékként szívemben maradt,
mert az én nagymamám olyan asszony volt,
ki előtt a szeretet is méltán meghajolt.
Szép életem volt akkor, amikor még
nagymamám karjaiban érezhettem azt
a határtalanul jóleső ember-melegséget,
amitől a gyermek-lélek szeretetet kap.
Szép életem volt akkor, amikor még
kötényébe rejthettem kihullt könnyeim,
azon könnyeket, melyek kicsordulni vágytak,
hogy ne égessék túlságosan léleksebeim.
Szép élet volt akkor, mikor dérezüstös haján
kezem puha lágysága szálat simított,
mert érintésem nyomán úgy ragyogott szeme,
mint a legeslegtündöklőbb égi csillagok.
Szép volt biz, nagyon szép, minden pillanat,
ami róla szólt, s emlékként szívemben maradt,
mert az én nagymamám olyan asszony volt,
ki előtt a szeretet is méltán meghajolt.