MegosztásA sorsot nem lehet becsapni. Aminek meg kell történnie, az megtörténik.
Egy nap rájössz, hogy semmi vesztenivalód ni nincs, s akkor majd fejest ugrasz az életedbe. Rájössz, hogy a nehézségek azért voltak, hogy megérezd, mekkora lelkierő lakozik Benned. Tudni fogod, hogy semmi bizonyosság nem jár az élethez, csupán önnön lényed a támaszod.
Egy nap tudni fogod, hogy nem veszíthetsz el egyetlen fontos embert sem, s akinek melletted a helye, úgyis Rád talál. A sorsot nem lehet becsapni. Aminek meg kell történnie, az megtörténik.
Rá fogsz jönni, hogy előre semmire nincs biztosíték, s hogy nincs kőbe vésve egyetlen történet sem. A sajátodat is Te alakítod döntéseiddel nap, mint nap.
Ne habozz hát élni, ne tartsd magad vissza a megtapasztalásoktól. A tanulnivalókat nem kerülheted el, viszont ha becsukod a szíved, elzárod magad tengernyi jótól. Élvezd, ami van, lásd a szépséget akkor is, ha nem mindig pompázik! Fogadd el a sorsot, mert ha nem teszed, bukdácsolni fogsz. De attól ez még a Te sorsod marad...
Ma elfogadom az életem, hisz tudom, hogy minden értem történik, a saját hozzájárulásommal. Ami jön, fogadom, ami megy, engedem.
Egy nap tudni fogod, hogy nem veszíthetsz el egyetlen fontos embert sem, s akinek melletted a helye, úgyis Rád talál. A sorsot nem lehet becsapni. Aminek meg kell történnie, az megtörténik.
Rá fogsz jönni, hogy előre semmire nincs biztosíték, s hogy nincs kőbe vésve egyetlen történet sem. A sajátodat is Te alakítod döntéseiddel nap, mint nap.
Ne habozz hát élni, ne tartsd magad vissza a megtapasztalásoktól. A tanulnivalókat nem kerülheted el, viszont ha becsukod a szíved, elzárod magad tengernyi jótól. Élvezd, ami van, lásd a szépséget akkor is, ha nem mindig pompázik! Fogadd el a sorsot, mert ha nem teszed, bukdácsolni fogsz. De attól ez még a Te sorsod marad...
Ma elfogadom az életem, hisz tudom, hogy minden értem történik, a saját hozzájárulásommal. Ami jön, fogadom, ami megy, engedem.
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
