MegosztásA sorsot nem lehet becsapni. Aminek meg kell történnie, az megtörténik.
Egy nap rájössz, hogy semmi vesztenivalód ni nincs, s akkor majd fejest ugrasz az életedbe. Rájössz, hogy a nehézségek azért voltak, hogy megérezd, mekkora lelkierő lakozik Benned. Tudni fogod, hogy semmi bizonyosság nem jár az élethez, csupán önnön lényed a támaszod.
Egy nap tudni fogod, hogy nem veszíthetsz el egyetlen fontos embert sem, s akinek melletted a helye, úgyis Rád talál. A sorsot nem lehet becsapni. Aminek meg kell történnie, az megtörténik.
Rá fogsz jönni, hogy előre semmire nincs biztosíték, s hogy nincs kőbe vésve egyetlen történet sem. A sajátodat is Te alakítod döntéseiddel nap, mint nap.
Ne habozz hát élni, ne tartsd magad vissza a megtapasztalásoktól. A tanulnivalókat nem kerülheted el, viszont ha becsukod a szíved, elzárod magad tengernyi jótól. Élvezd, ami van, lásd a szépséget akkor is, ha nem mindig pompázik! Fogadd el a sorsot, mert ha nem teszed, bukdácsolni fogsz. De attól ez még a Te sorsod marad...
Ma elfogadom az életem, hisz tudom, hogy minden értem történik, a saját hozzájárulásommal. Ami jön, fogadom, ami megy, engedem.
Egy nap tudni fogod, hogy nem veszíthetsz el egyetlen fontos embert sem, s akinek melletted a helye, úgyis Rád talál. A sorsot nem lehet becsapni. Aminek meg kell történnie, az megtörténik.
Rá fogsz jönni, hogy előre semmire nincs biztosíték, s hogy nincs kőbe vésve egyetlen történet sem. A sajátodat is Te alakítod döntéseiddel nap, mint nap.
Ne habozz hát élni, ne tartsd magad vissza a megtapasztalásoktól. A tanulnivalókat nem kerülheted el, viszont ha becsukod a szíved, elzárod magad tengernyi jótól. Élvezd, ami van, lásd a szépséget akkor is, ha nem mindig pompázik! Fogadd el a sorsot, mert ha nem teszed, bukdácsolni fogsz. De attól ez még a Te sorsod marad...
Ma elfogadom az életem, hisz tudom, hogy minden értem történik, a saját hozzájárulásommal. Ami jön, fogadom, ami megy, engedem.
Gondolatok, +1:
Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szép szerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, mint, hogy ha dolgom volna.
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüreti bálos ördögökön
s bohócos nagy kalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.
Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szép szerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, mint, hogy ha dolgom volna.
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüreti bálos ördögökön
s bohócos nagy kalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.
