Így várja egy kisbaba, hogy édesapja végre hazaérjen a munkából

Már estefele jár az idő, mikor végre apa begurul a kocsijával. A kissrác már akkor nagyon lelkes, hogy megpillanthatja édesapját, aki gyorsan integetni is kezd csemetéjének.

A nagy öröm természetesen akkor következik be, mikor az egyéves körüli gyerkőc meghallja a bejárati ajtó csikorgását. Széles mosollyal, amilyen gyorsan csak tud, mászva nekilendül, hogy üdvözölhesse apját és végre a karjában lehessen.

Mikor a nagy találkozás megtörténik, valaki egy kissé irigykedve csaholni kezd, hogy őt is simogassák már meg. A család házi kedvence ugatva kéri a szeretetnyilvánítást, amit természetesen ő is megkap.
Gondolatok, +1:
A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.