MegosztásBéke volna jó, Uram
Béke volna jó, Uram, egy szebb és jobb világ,
olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.
Ahol minden ember tudná milyen érzés az,
ha beléd vetett hitünk virágot fakaszt.
Jóság kéne Uram, mely a gonosz fölé nőne,
s akkor bizalommal nézhetnénk jövőink elébe,
és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,
mintha magunkénak tudnánk évezredeket.
Szív kellene Uram, sok-sok embernek,
hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,
és megtanítsák nekik, az a bátor hős,
ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.
olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.
Ahol minden ember tudná milyen érzés az,
ha beléd vetett hitünk virágot fakaszt.
Jóság kéne Uram, mely a gonosz fölé nőne,
s akkor bizalommal nézhetnénk jövőink elébe,
és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,
mintha magunkénak tudnánk évezredeket.
Szív kellene Uram, sok-sok embernek,
hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,
és megtanítsák nekik, az a bátor hős,
ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.
Gondolatok, +1:
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
