Butaság, hogy harcolj valakiért.. Miért…

Butaság, hogy harcolj valakiért.. Miért kellene harcolni? A szerelem nem arról szól, hogy harcolj, és ne add fel, és tarts ki, és szerezd meg őt mindenáron...Nem!! A szerelem az, amikor találkozik két ember, és ők mind a ketten úgy döntenek, hogy együtt akarnak lenni.. Harcolni valakiért? Annak mi értelme? És ha megnyered a harcot? Akkor elég lesz neked az, hogy veled van? El tudod fogadni, hogy csak azért van veled mert te kiharcoltad? Ez nem szerelem, ez önzés, kisajátítás! Az igazi szerelmeseket nem akadályozhatja, sem távolság, sem család, sem vallás, sem semmilyen külső tényező abban, hogy együtt legyenek...Mert akkor a másik a legfontosabb a világon, fontosabb annál, hogy mit mond róla a családod, a barátaid, a hited, így nincs is semmi, ami akadály lehet.. Ha mégis, akkor az csak kifogás... A szerelembe mindenkinek szabad akaratából kell lépni, csak akkor az igazi..
Gondolatok, +1:
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.