Megosztás- Szia, Jézus, Pista vagyok!
Egy kissé együgyű fiú minden alkalommal, amikor elment a templom előtt, beköszönt:
- Szia, Jézus, Pista vagyok!
Amikor a pap ezt meghallotta, megszidta a tiszteletlenségéért, de a fiú továbbra is folytatta a fura üdvözlést.
Egyszer a fiú éppen az úton ment át, amikor nagy sebességgel száguldva feltűnt egy autó, és úgy látszott, mindenképpen elüti a gyereket. Az autó csikorogva fékezett, és a járókelők ámulatára a fiú sértetlenül állt a kocsi mellett.
– Mi történt, hogyan úsztad meg? – kérdezték tőle.
- Nem én csináltam – mondta a fiú. – Egyszer csak itt termett egy ember, azt mondta: „Szia, Pista, Jézus vagyok!” – és elrántott az útból.
- Szia, Jézus, Pista vagyok!
Amikor a pap ezt meghallotta, megszidta a tiszteletlenségéért, de a fiú továbbra is folytatta a fura üdvözlést.
Egyszer a fiú éppen az úton ment át, amikor nagy sebességgel száguldva feltűnt egy autó, és úgy látszott, mindenképpen elüti a gyereket. Az autó csikorogva fékezett, és a járókelők ámulatára a fiú sértetlenül állt a kocsi mellett.
– Mi történt, hogyan úsztad meg? – kérdezték tőle.
- Nem én csináltam – mondta a fiú. – Egyszer csak itt termett egy ember, azt mondta: „Szia, Pista, Jézus vagyok!” – és elrántott az útból.
Gondolatok, +1:
Ha majd úgy érzed,
hogy teher leszek édes gyermekem
bánj velem szelíden, ne ellenségesen.
Lelkem nézd, lelkem lásd,
mert az ugyanaz marad,
ki akkor voltam neked,
mikor hold-szőtte kiságyadon
fogtam kis kezed,
és dúdoltam-dúdoltam esti altatód,
miközben arcocskádra leheltem
az éj-útravalót.
Tudod az idő, engem sem kímél,
roncsolja fáradt, megtört szívemet,
melynek dobbanása egyre nehezebb,
ahogy cipelem-cipelem
az élet-terheket…
De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik,
amin sorsom keze vércsíkot hagyott,
azt lásd, ami akkor voltam neked,
mikor csillagokká csókoltam
gyermek-mosolyod.
Ha majd úgy érzed,
hogy teher leszek édes gyermekem
bánj velem szelíden, ne ellenségesen.
Lelkem nézd, lelkem lásd,
mert az ugyanaz marad,
ki akkor voltam neked,
mikor hold-szőtte kiságyadon
fogtam kis kezed,
és dúdoltam-dúdoltam esti altatód,
miközben arcocskádra leheltem
az éj-útravalót.
Tudod az idő, engem sem kímél,
roncsolja fáradt, megtört szívemet,
melynek dobbanása egyre nehezebb,
ahogy cipelem-cipelem
az élet-terheket…
De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik,
amin sorsom keze vércsíkot hagyott,
azt lásd, ami akkor voltam neked,
mikor csillagokká csókoltam
gyermek-mosolyod.
