MegosztásCsak a szeretetet nem pótolja semmi. Nélküle éhezik a lélek, haldoklik a szív!
Lehet élni ház, autó, csillogó ékszerek nélkül...Pótolható...
Csak a szeretetet nem pótolja semmi.
Nélküle éhezik a lélek, haldoklik a szív!
A szeretet csodáját őrizni kell...
Dédelgetni, osztozni rajta és megköszönni, amiért megadatott. Ezt felejtik el sokan. Amink van, természetesnek hisszük,
hogy holnap is meglesz.
S itt követjük el a hibát... Semmi sem természetes.
Sem a levegővétel, sem a megtett lépés, sem az erős szívdobbanás.
Csak addig, amíg birtokoljuk.
Addig, amíg balga módon úgy gondoljuk, a miénk.
A csodákat talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon.
Akinek meg kellett küzdeni minden apró lépésért, minden egyes szívdobbanásért.
Aki nélkülöz, jobb emberré válik.
Birtokába jut a Tudásnak... a tudásnak, hogy minden kifolyhat kezeink közül-csak a szeretet tüzét kell őrizni,
mert ha az egykor odaajándékozott szeretet elvész, mindenünk odalesz...
S csak a SZERETET MENTHETI MEG.
Csak a szeretetet nem pótolja semmi.
Nélküle éhezik a lélek, haldoklik a szív!
A szeretet csodáját őrizni kell...
Dédelgetni, osztozni rajta és megköszönni, amiért megadatott. Ezt felejtik el sokan. Amink van, természetesnek hisszük,
hogy holnap is meglesz.
S itt követjük el a hibát... Semmi sem természetes.
Sem a levegővétel, sem a megtett lépés, sem az erős szívdobbanás.
Csak addig, amíg birtokoljuk.
Addig, amíg balga módon úgy gondoljuk, a miénk.
A csodákat talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon.
Akinek meg kellett küzdeni minden apró lépésért, minden egyes szívdobbanásért.
Aki nélkülöz, jobb emberré válik.
Birtokába jut a Tudásnak... a tudásnak, hogy minden kifolyhat kezeink közül-csak a szeretet tüzét kell őrizni,
mert ha az egykor odaajándékozott szeretet elvész, mindenünk odalesz...
S csak a SZERETET MENTHETI MEG.
Gondolatok, +1:
Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona.
Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona.
