Csak a szeretetet nem pótolja semmi. Nélküle éhezik a lélek, haldoklik a szív!

Lehet élni ház, autó, csillogó ékszerek nélkül...Pótolható...
Csak a szeretetet nem pótolja semmi.
Nélküle éhezik a lélek, haldoklik a szív!
A szeretet csodáját őrizni kell...
Dédelgetni, osztozni rajta és megköszönni, amiért megadatott.
Ezt felejtik el sokan. Amink van, természetesnek hisszük,
hogy holnap is meglesz.
S itt követjük el a hibát... Semmi sem természetes.
Sem a levegővétel, sem a megtett lépés, sem az erős szívdobbanás.
Csak addig, amíg birtokoljuk.
Addig, amíg balga módon úgy gondoljuk, a miénk.
A csodákat talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon.
Akinek meg kellett küzdeni minden apró lépésért, minden egyes szívdobbanásért.
Aki nélkülöz, jobb emberré válik.
Birtokába jut a Tudásnak... a tudásnak, hogy minden kifolyhat kezeink közül-csak a szeretet tüzét kell őrizni,
mert ha az egykor odaajándékozott szeretet elvész, mindenünk odalesz...
S csak a SZERETET MENTHETI MEG.
Gondolatok, +1:
Meg kell tanulni valamit... Elhagyni azt a helyet, ahol számodra már nem nyílik ajtó. Ahol bezárultak a lehetőségek, ahol véget ért valami. Meg kell tanulni elfogadni a szót: vége. Ennyi volt. Ízlelgesd. Tudom, keserű. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Szedd össze magad, és ha megsirattad a tetves múltat, egyenes derékkal menj, és nyisd ki az újabb ajtót. Nem foglak hitegetni. Senki nem fogja a kezed, azon az ajtón egyedül kell belépned. És tudod mit? Nagyon valószínű, hogy az ajtón túl senki sem vár. Nehéz lesz. Nagyon. Egy ideig.