Petőfi Sándor: Füstbement terv

Egész úton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?
Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán... szótlanúl...
Mint a gyümölcs a fán.

(Dunavecse, 1844. április.)
Gondolatok, +1:
Az a férfi, aki csak úgy képes elfogadni Téged, hogy az önbizalma, férfiassága védelmében szüntelen maga mögé vagy maga alá rendel, az sosem lesz képes igazi szeretetre. Örök vágyakozó marad, aki azonnal továbblép, miután kielégült. Hosszútávon semmilyen, mély érzelmi kötődésre nem képes. Aki kioktat, mint egy gyereket, megaláz, mint egy védtelen állatot az alkalmatlan és méltatlan arra, hogy meglássa a nőt, aki valójában vagy. A benned lakozó Istennőt pedig észre sem veszi. Így te sem leszel képes arra, hogy Szíved Királyaként tekints rá. Az a nő, aki felébredt és magára talált, többé már nem tud ilyen kapcsolatban élni. Mert sem arra nincs szüksége, hogy a párja egyben az apja is legyen, sem pedig arra, hogy idomított háziállatként éljen a társa mellett. A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar és azt is hogyan. Nem türelmetlen. A várakozást pedig az élet kalandjának tekinti.

/ Montorffy Letti/