MegosztásNéha csak úgy hagyni kell, hogy…
Néha csak úgy hagyni kell, hogy a feje tetejére álljon minden. A világ, az életed, minden.
Nem összetörni, nem kiakadni, hanem tudni, hogy semmi sem történik véletlenül, és valójában minden a helyén van, vagy legalább úton.
Kell, hogy lekössön valami, kell a kuszaság, az unalmas csak árt neked. Örülj a káosznak, hiszen minél nagyobb van körülötted, annál nagyobb rendet tudsz varázsolni... végül általában mindig a legnagyobb kuszaságból születnek a legjobb dolgok.
Szóval csak hagyni kell, hogy minden megtalálja a maga helyét.
Hiába is akarnád érteni, úgysem fog menni.
Szóval csak türelem.
Nem összetörni, nem kiakadni, hanem tudni, hogy semmi sem történik véletlenül, és valójában minden a helyén van, vagy legalább úton.
Kell, hogy lekössön valami, kell a kuszaság, az unalmas csak árt neked. Örülj a káosznak, hiszen minél nagyobb van körülötted, annál nagyobb rendet tudsz varázsolni... végül általában mindig a legnagyobb kuszaságból születnek a legjobb dolgok.
Szóval csak hagyni kell, hogy minden megtalálja a maga helyét.
Hiába is akarnád érteni, úgysem fog menni.
Szóval csak türelem.
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
