MegosztásEljön a nap, amikor tudsz majd nemet mondani…
Eljön a nap, amikor tudsz majd nemet mondani… Amikor pohárba hullik az utolsó csepp vagy amikor egyszerűen csak a semmiből elkap az a mélyről jövő érzés, ami ott kavarog minden emberben: nem kell így lennie.Eljön a nap, amikor rájössz, valami nem stimmel. Körülnézel és feltűnik, rossz helyen vagy, rossz emberekkel.Eljön a nap, amikor már nem keresed azokat, akik soha nem érdemelték meg a szereteted, amikor nem adsz annak, aki csak kérni tud, amikor többé senki után nem futsz… Eljön a nap, amikor megállsz a káosz közepén és csak magadra figyelsz. Meghallod a saját hangod és kinyílik a szemed. Megpillantod, kik állnak igazán melletted és egy életre megtanulod, csak ők kellenek. Nincs időd szeretni azokat, akik nem szeretnek…Eljön a nap, amikor szeretni kezded magad, amikor hálás leszel azért, hogy életet kaptál és lehetőséget, hogy eljuss oda, ahova e nélkül felfedezés nélkül soha nem juthatnál.Eljön a nap, amikor végre igazán megtalálod, amit mindig is kerestél: önmagad...
Gondolatok, +1:
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.
Kedvesem, te ülj le mellém,
Űlj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.
Kedvesem, te ülj le mellém,
Űlj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
